Nemrég jutottam egy ACHI 6500 as géphez. Az első meglepetés, hogy egy viszonylag keveset használt gép, de a hátsó hűtést kapcsolóra kötötték. A volt tulajdonos szerint nem fűtött rendesen a kerámia lap.
A ventilátornak állandóan kell üzemelni, tehát máshol kell keresni a hibát. Az alsó lap leszedése után, a gép látszatra is keveset futott. Nincs por meg kosz. Viszont légcsatornák vannak kialakítva. Mely mögött valami tervezés is lapul. Hibát nem találtam, szépen volt összerakva a gép, a ventilátort visszakötöttem eredeti helyére.
A felső lapon indultam neki, a felső fedőlap leszedése után máris látszott a hiba. Kicsit értetlenül álltam a látvány előtt. Az alsó kerámia fűtőtest tálcája le volt nyomva, azaz a 4 tartó fül lefelé volt hajlítva.1cm rés a kerámia üveglap és a tálca fölött. Nem csoda, hogy nem tudott melegedni, a ventilátor lehűtötte. Ezt nem valószínű, hogy így tervezték. Kiszedtem a fűtőtest tálcáját, és a füleket egyenesbe hoztam. A védőföld a tálcára van kötve, nem európai megoldás, egy picit a festéket is meg kellett kaparni, ezt érdemes megtenni. Nehogy akkor derüljön ki a hiányosság amikor csíp a burkolat. A fedő lemezlap visszatételekor a fűtőtest tálcája miatt nem feküdt vissza a helyére. ááá szóval ezért nyomták le. Így kivettem a ACHI feliratú üveglapot. Melyet 4 lemezlap alul (keresztezte az alsó tálca peremét), felül a rozsdamentes borítás tartott. Fura volt, hogy nem csak a lemezlapokban van menet, hanem a fedőlapban is. Ahogy kivettem az üvelpapot, és az őt alulról tartó lemezcsíkokat a fedőlap máris a helyére került. Na és itt van a csavar. A fűtőtest tűlcája pont bele illeszkedik a fedőlapba. kb 1 mm el a fedlap síkja alatt. És 1mm el a szélétől beljebb. A kerámia üveglapot szépen rátéve, szinte el se tud mozdulni. A rozsdamentes keret visszatéve teljesen rögzíti. A ventilátor már nem hűti le az alsó fűtést. A csavajai pedig az eredetileg vágott menetkkel szépen rögítik a helyére. A tervezők jól dolgoztak, de nem értem akkor mért módosítottak rajta az összeszerléskor?? A hőmérő érzékelőjén picit felfel hajlítottam, hogy az üveglapot mérje. Máris jobb a helyzet. (sajnos ezt a hibát az internetes videókon is fel lehet fedezni. Most már egyformán melegszik a felső fűtéssel. )
A következő módosítás az alsó fűtés hőmérőjét kivezetem, és a forasztandó panel alját fogom mérni vele.
Az előző gépem egy puhui T 870A volt, ennél az alsó fűtés hőmérőjét a panelre kellett rakni, és jól működött. Ez gép most eladó, ha valakit érdekel. Kézi hőprofillal működik, de állítom könnyebb volt használni :).
A képen a helyreállított tálca látható, majd összerakva.
Üdv!
A fent jelzett holmi, furcsa színeket ad. Olyan mint mikor a CRT csőben haldoklik a zöld ágyú. Főleg a piros színekben látni, hogy a szélein, zöld árnyék látható. Az izzó új, másikkal is ezt csinálja. Érdekes módon, ha a színkereket megvilágítom (zseblámpa) lehet hallani, hogy felpörög. Ilyenkor a kép is tökéletes, a jeladóját kitisztítottam. Ebben kérnék némi segítséget. Köszönöm a figyelmet !
Sziasztok! BUÉK!
Sajnos már eljutottam oda, hogy nem értem ennek a működését, ill. azt, hogy milyen tranzisztor /vagy más?/ lehet a kapcsoló. Az áramkör /kettő egyforma van!/ igen egyszerű, 12 V-ról működik. Van benne egy 8 lábú kis IC, két ellenállás, és 3 db. kis tranzisztor szerűség. Minden SMD, ráírva semmire nincs semmi.
A működése: A táp +-ja megy a LED-ekhez, és az IC-re. A - táp megy egy ellenálláson keresztül az IC-re, ahonnan megy egy másik a +-ra. Az itt lévő feszültség: kb. 7,5 V.
A táp - megy mindhárom tranzisztor bal oldali lábához. A jobb oldali lábak az IC-től kapnak feszültséget. A másik oldali középső láb gyújtja a LED-eket. Az egészet egy távirányító működteti. Lehet a fényerőt is csökkenteni a távirányítóval. Minden működik, csak a piros Led nem kapcsol ki, amikor a Ki gomb meg lesz nyomva, csak lehalványul.
A zöld, és a kék normálisan működik, csak a pirossal van gond, mindkettő kapcsolásnál.A jól működő két színnél a LED-ek jól működnek. Zárlatot nem mérek.A másik két szín jól működik, és az IC is jó jelet ad ide is. Tehát a tranzisztorral lehet a gond. Nem tudom, hogy milyen lehet ez, és mit tehetnék be helyette? / Fet, tirisztor, tranzisztor?/ Helyem talán volna nagyobbat is betenni helyette, de mit? Egy egész LED sort, talán 3 méterest működtet.
Szerk: Most már szinte biztos, hogy valamilyen fetek ezek.
A fetek source kivezetései a mínuszon vannak.A gate-k az IC-ről jönnek, és a Ledek a +-t kapják, és a fetek drainjei kapcsolják a be a Ledeket.
A gond az volt, hogy a zöld, és a kék ledek szabályozva voltak, és ki is kapcsoltak, míg a piros ledek szabályoztak valamennyire, de nem kapcsoltak ki, tehát a pirosnak a fetje kicsit bekapcsolva maradt. Még egy a gondom: miért romolhatott el mindkét darabnak pont a pirosa egyformán?
UP: Hogy miért romlott el mindkettőben a piros, ezt nem tudom. A lényeg, hogy fetet kell cserélni mindkettőben, és szerencsére az IC jó. A biztonság kedvéért le fogom csökkenteni a tápot 11 V-ra.
Köszi: formasu
Szevasztok
Van egy Grundig 3201 RDS rádió, ami önállóan emeli a hangerőt. Gombot cseréltem átforrasztottam. Tud-é valaki valamit erről a hibáról.
Köszönöm Üdv