Sziasztok!
A címben említett Technics SL-7 típusú lemezjátszó került hozzám, levágott hálózati kábellel, RCA vezetékkel valamint a plexi tető bal és jobb oldalán lepattant rögzítő körmökkel.
Összességében a készülék viszonylag szép állapotban van, az eredeti Technics EPC202 hangszedő van benne és nagyító alatt megvizsgálva teljesen épnek tűnik.
Az első lépésként pótoltam a tőben levágott 230V-os hálózati kábelt és RCA vezetéket.
A készüléket bekapcsolva a lineáris karmozgatás nem indult el, csak erőlködött a start kiinduló helyzetében, a tű nem igazán egészséges mozgásokat végzett emiatt, ezért a hangszedőt kiszereltem, hogy a tű ne károsodjon a nem megfelelő mozgás miatt.
Következett a linear karmozgató mechanika vizsgálata.
Itt betonstabilra beállt lineár motor és meg nyúlt, ellágyult ékszíj fogadott.
A linear motort megtisztítottam a tengely kapott kenést és most gyönyörűen szépen csendben működik, megtisztítottam a liear tengelyt a szennyeződéstől és egyenlőre egy ideiglenes nem a végleges ékszíjat tettem a meghajtásra.
Következett a próba. Először próbáltam lemezzel lezárt állapotban hangszedő nélkül.
A jelenség a következő: a start gomb lenyomása után a turntable tányér megfelelően elindul és a hangszedő kar lemezre mozgás után elindul, majd lineárisan a start pozícióból pár sec alatt elmegy a return pozícióba, a turntable tányér ekkor leáll és a kar szépen szintén pár sec alatt visszatér a startpozícióba.
A gyorstekerés funkció szépen oda - vissza működik, de mikor visszaáll a kar a lemezre, újból pár sec alatt végigteker a tengelyen a kar és visszaáll alap helyzetbe.
Felnyitott tetővel a fehér mikrokapcsolót nyomva lemez nélkül is ugyanez a szituáció.
Nem értem a karmozgató linear motor lejátszáskor miért ilyen magas fordulatszámon mozgatja a linear mechanikát.
A beállt motor a motorvezérlő körben valamit tönkretehetett?
Abban szeretném kérni a segítségét azoknak, akik találkoztak ennek a típusú lemezjátszónak ilyen jellegű hibájával, hogy milyen irányban folytassam a hiba elhárítását.
Előre is köszönöm a segítséget!
A topicot szeretném lezárni!!
A pozitív építő jellegű hozzászólóknak köszönöm az információkat!
Eddig is boldogultam a javításokkal amikbe belekezdtem, úgy látszik rosszul gondoltam, hogy itt a tanyán meg lehet vitatni egy hiba kérdést, az elmúlt 2 évben csak megfigyelőként olvastam a fórumot és számtalan indított topic így kezdődött mint most az enyém és eldurvult egy nem megfelelő irányban.
Én egy multinál vezető mérnökként dolgozom, ha érkeznek az új dolgozóim, műszerészek - technikusok, a szakterületemen ha kérdéseket tesznek fel, vagy tanácsot kérnek akkor segítem őket és nem nézem le őket, mert nincs esetleg tapasztalatuk amihez én értek....
Leírtam, hogy az ilyen típusú lemezjátszók javításában nincs tapasztalatom, ezért kérek tanácsot a nálam jártasabb tanya tagoktól, akik már találkoztak ilyen készülékkel, nem azt kértem, hogy HELYETTEM A KEZEMET IRÁNYÍTVA TÁVJAVÍTÁSSAL valaki megjavítsa a készüléket!
Semmi gond, majd megoldom valahogy.
Üdv!
Norbi
Sziasztok! Segitséget szeretnék kérni, e készülék kapcsolását sehol nem találom, a toroid trafóból jönnek áramok, de nem tudom mik a pontos adatok,egyébként az alaacsony jelszintű bemeneten működtetve fullon nagyon halkan szól!
Üdv Mindenkinek!
A készülék leolvasási hibával került hozzám, mechanikusan mindent rendben csinált, de nem mozdította meg a lemezt, és NO DISC. Mivel a spindle és sled motorokat hibátlannak találtam, lézer hibát feltételezve rendeltem Kínából egy KSS-213C optikai lézer egységet. Az új egységet beszerelve ugyanazt a jelenséget produkálja a CD lejátszó. A sled és az optika működik, de a spindle motor nem kap vezérlést. Oszcilloszkóppal visszakövetve a vezérlés áramkörét, azt tapasztaltam, hogy a CD RF/SERVO PROCESSOR, már nem kap indító jelet a lézer fejtől, aminek ezután a CD DIGITAL SIGNAL PROCESSOR egységen át inditani kellene a spindle motort. A lézer egység megkapja a szükséges tápfeszültségeket. Összegezve, oda jutottam vissza, ahonnét elindultam:hibás a lézer egység. Kérdésem:van módszer a lézer fej vizsgálatára, amiből egyértelműen meg tudom állapítani a hibáját? Úgy tűnik, a kis kínai hibás alkatrészt küldött, pedig abszolút újnak látszott.
Kérem a CD szakértők véleményét, mit néztem el.
Megoldás: a hibát a leolvasó fejhez csatlakozó szalag vezeték okozta. Egyetlen vezeték szál vége sérült volt és a leolvasó fej egyik kimenetét nem továbbította a processor felé. Visszaellenőriztem a lecserélt olvasófejet, az valóban hibás.
Sziasztok!
Segítség kellene a Pana SA-AK25 CD mechanikájához.
A problem abból adódik,mikor a CD-tálcákat visszateszem a helyére és elindítom,nem huzza be egyiket sem,viszont a mechanika megfelelően mozog.Tálcák nélkül minden utasítást megfelelően végez.
Előre is köszönöm a segítségeteket!