Sziasztok!
Gondom akadt a címben szereplő típusú, egyébként igen szép készülékkel.
A rádió FM sávon "ugrál" a kiválasztott adó körül. Hallható ugyan a műsor, de néhány tizedmásodperc múlva elugrik, majd vissza, majd megint el és így tovább. Kisebb frekvenciákon kevésbé, nagyobb frekvenciákon jobban. Az AFC nincs hatással a folyamatra és mind a kézzel, mind az előre programozott adóknál jelentkezik a hiba.
Néha percekig jól működik, olyankor szép tisztán szól, a sztereó vétel is kifogástalan.
Sajnos semmiféle leírást nem találtam a készülékről, így csak tapogatózni tudok.
Amit eddig vizsgáltam:
- Működés közben a hangolófeszültség ingadozik, igen szépen "szinkronban" van az elhangolódással. A mérést a tunerkocka bemenetén végeztem.
- A hangolófeszültség "terheletlenül" stabil, szépen szabályozható
- Adtam labortápról hangolófeszültséget a tunerkockának. A jelenség kevésbé, de ugyanúgy fennáll (gyanítom a nagyobb mögöttes teljesítmény miatt).
Tehát valami a tunerkockában rángathatja a hangolófeszültséget. Kiszerelve, táp nélkül, csak a hangolófeszt ráadva is jól látszik.
Itt viszont elakadtam. Az első kerámiakondit megvizsgáltam, mérve jó és nélküle is megmaradt a hiba.
Alaposan körbefényképeztem a "bűnöst", feltöltöm ide a képeket.
Van-e ötletetek, merre menjek tovább?
Segítségetek előre is köszönöm!
Gábor
Sziasztok!
Segítséget kérnék,mert bevallom elakadtam. Adott ez a masina aminek nincs hangja. Vagyis mikor épp olyan kedve támad, megszólal. NEM érintkezési gond az biztos. Tápfesz rendben, alkatrészek kimérve. Végfok bemenetén.... na ez érdekes. Ellenálláson van jel,(rajz a képen) de az ic felöli oldalról eltűnik mikor épp "hallgatag" a kicsike. Cseréltem az ic-t, naivan annak a hibájára gondoltam. Persze a jelenség nem változott.
Pillanatnyilag nem tudom eldönteni, a feszültség változások miatt jön meg a hang, vagy fordítva. Pl. "7304" (bc847) bázisán 10V mikor van hang, 16v ha nincs.
Ez a "visszacsatolásos táp" megoldás és némítás számomra ismeretlen.
Mivel "zöldfülű" szintről nem tudom lefokozni magam, már elfogytak ötleteim.
Üdv, Z.
A táp ellátásért felelős FET hibája (zárlat) okozta a gondot. Magamtól egyszerűen nem láttam a fától az erdőt, de tanácsot követve (KUMI) hamar kiderült.
KÖSZÖNET érte!
Kérem,
Harley-D és
kozak_g, ne szóljon a topic -hoz!
Sziasztok !
Tudnátok segíteni?
Lenne az asztali hifi.
https://elektrotanya.com/lg_ffh-818.pdf/download.html
Valszeg villámos volt.
Ott tartok, hogy a a tápban Q407 Q405 cserével megy a kijelző, a gombokra reagál, de nem hajtja végre a parancsot, tehát nem megy a cd lemezkiválasztás, lemezforgatás, nem indítja a magnó motort, de jelzi, hogy mit kéne csinálnia. A végfok nem megy, a tuner hangol, de nem áll meg az adón...
Az IC704 78R12 nem kap vezérlést a vezérlő lábán kb 0,9V mérek. IC403 kéne vezérelnie, ami nálam egy BU2090
https://pdf1.alldatasheet.com/datasheet-pdf/view/36318/ROHM/BU2090.html
A rajz szerint HD49783 kéne lenni. Természetesen a két drivernek holt más a bekötése. Az enyém a 1-16 pinen megkapja a 5,6V ot, és a 8 láb a P-CTRL
( szerintem halott chip)
Minek kéne lenni a driver kimeneteken?
Sziasztok,
Saját AV erősítőm eddig mindig tökéletesen működött. (az 5.1-et értem itt) Az elmúlt évben átrendeztem a teljes nappalit ezért az erősítő nem volt használva. Pár hete újra bekötöttem mindent és akkor vettem észre, hogy a bal hátsó hangszóró nagyon halk eleinte. Az erősítőnek van ilyen SP test üzemmódja, ahol minden egyes hangfalt külön tudok állítatni (van MCAAC amikor az erősítő automatikusan hangolja be magát), ott teszteltem és észre vettem, hogy a bal hátsó halkan szól. (annyira halkan hogy inkább semennyire. Test üzemmódban alap sistergő hangot adnak ki a hangfalak és tudom állítani az erősséget)
Hangfalra gyankodtam, megcseréltem hátul a kábelt (surround jobb vs bal) ekkor a probléma átment az eddig remekül működő jobb hangfalra (bal szólt szépen). Így arra következtetésre jutottam, hogy valószínű az erősítőben a surround bal hátsóval lesz a gond. A kábelek rendezésével ki be huzogatás, újra vissza kötés az volt a furcsa, hogy néha visszatért a hang, aztán másnapra megint alig szólt. Mostanra odáig jutottam hogy egyáltalán nem szól.
Találkozott már valaki hasonlóval? Merre induljak el további tesztekkel, kicsit tanácstalan vagyok. Minden más működik és nem akarom csak így leírni az erősítőt. Nem egy új darab, de a nappaliba pont megfelel :)
Meddig tudok elmenni még azelőtt, hogy felpattintom a házat ? 1-2 dolgot még meg tudok magam is szerelni, de nagyon sok fórum topikot olvastam itt, és sajnos azt kell mondjam a teszten átmentem, de én magam nem vagyok nagyon profi :(
Ha komolyabb a hiba: Van itt köztetek olyan aki tud mondjuk Budapesten szervizet, ahol ilyennel foglalkoznak?
Köszönöm szépen a hozzászólásokat és segítséget!
Üdv: Robi