Üdv mindenkinek!
A témában jelzett készülék zárlatos 2SK 2699-el érkezett hozzám.Kicseréltem már az összes kondenzátort(kerámiákat is), diódákat, ellenállásokat, táp.vezérlő Ic-t, smd alkatrészeket átvizsgáltam, de a hiba továbbra is fenn áll.Eddig 3 FET-et "fogyasztott" el.Már arra is gondolhattam volna hogy az újonnan vásárolt 2SK-k gagyik, de egy bontott is volt, az is elszállt.A készüléket bekapcsolva azonnal bezárlatosodik a FET.Igaz ugyan hogy van egy 2A-es bizti a FET védelmére, de az nem véd, igaz kiolvad az is, de akkora már a félvezetőnek is "lőttek".Ha a biztosíték helyére izzót kötök, semmi baja a FET-nek, beáll a készenlét, az izzó nem világít, igaz azonban az is hogy nem lehet ebből az állapotból indítani sem.Kiforrasztottam az smps trafót is, a teszter szerint jó, habár ez nem üzemi körülmények között mér.Találkozott e már valaki hasonló hibával?Ötleteket, tanácsokat köszönettel elfogadnék.
Így pár FET belerakása után kezd kissé zsebbenyúlóssá válni a javítás.
További kellemes napot.
Tónió
Sziasztok!
Ennek a tvének a CUC 1836, a saszé száma. Az a gondom vele, hogy nem indul el a tápja, készenlét meg van de semmi több. Az elkokat cseréltem, táp icét. Optot nem, mert nincs ilyenem itthon, ellenállások rendben. 300V meg van, készenléti modul 12V oké, de a tápot nem indítja, sorvég jó nem zárlatos. Mi lehet a gond, mi inditja a tápját, hogy lehet kizárni a primer, vagy a szekunder oldali hibát?
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni a fenti LCD TV javításával kapcsolatban. A hibajelenség a következő: függőlegesen szines csíkok vannak, nem sávok, csak vékony csíkok, a kijelzőn bekapcsolás után. Ha megnyomom pl a menü gombot előjön a menü, de mintha szét lenne esve, kozkásodik, de azért olvasható marad. Nincs túl nagy gyakorlatom, de mivel kéne kezdenem? Esetleg a tápegység elkóinak kiszáradása okozhatja ezt a jelenséget. Kb 3 éves a készülék.
Minden segítséget előre is nagyon szépen köszönök.
Üdv, Bagoly69
Sziasztok. A fenti tipusu kászülék sortranz, és skszorozó csere után rendesen müködik, a gondom az hogy a képcső nagyon gyenge (AGGEAK220x32) a kérdésem az lenne milyen másik képcsővel lehetne helyetesiteni?