Szevasztok!
A fenti oszcilloszkópot valamikor magánszemélytől vásároltam, és dolgozott is ez az oszcilloszkóp cirka 10 évet.
Működése közben egy halk sípolás hallatszott, amíg jó volt, most ez a sípolás nem hallatszik.
Sötétben látszik a háttérvilágítás halványan, a széleknél, a kontraszt értéket hiába változtatom, nem lesz ábra rajta.
Nem verettem agyon!
Egyik bekapcsoláskor még működött, a következőben meg ezt a hibás állapotát mutatta.
Arra gondolok, hogy a tápegysége lehet hibás.
Nem találok semmi dokumetációt róla, hogy hogyan lehetne a tápegységet külön beindítani, és megtesztelni.
Kibontottam a tápegységet, hát jól össze volt forrasztgatva még azelőtt, mielőtt még megvásároltam.
Az elkókat végig mértem ESR-re, mind jónak mutatkozott, nem szedtem ki egyenként, ez nem lenne annyira egyszerű, mert kétoldalas a NYÁK-ja furatgalvánokkal.
A tranzisztornak vélhető 3 lábúakat végignéztem multiméterrel, dióda vizsgálóval, nem találtam köztük zárlatosat.
A diódákat is néztem, jóknak mutatkoztak.
Itt elfogyott a "tudományom".
Jó lenne megjavíttatni, ha lehetne emberi áron, és persze megbízható kolléga által, hirdeti is valaki magát az olx-en oszcilloszkóp javításra, de így ismeretlenül, referencia nélkül meggondolnám.
Ha tudna valaki megbízható helyet, ahol megjavítanák, kérem a segítségét.
Köszi szépen!
Üdv.: Pista.
Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy beszereznék egy VHF/UHF (10-300/500MHz) szinusz generátort, amivel analóg áramköröket vizsgálnék. Jelenleg egy EMG 12563 (300MHz) pulzusgenerátort használok erre a célra, ami a nagyfrekvenciás viselkedés vizsgálatára jó, de nehéz belőle a frekvenciamenet simaságát kihámozni. Lényegében wobbblereznék, de nem akarnék emiatt wobblerszkópot venni, se nem szignálgenerátort, mert a mellékes funkciók (AM/FM moduláció, oszcilloszkóp) nem kellenek és amúgy is az az elvárásom, hogy a kimeneti jelszint legalább 1V legyen a lezáráson, ezek az eszközök általában erre amúgy sem képesek.
HP-nek volt egy 3200B nevű generátora ami a célnak pont megfelelne, E-bayen lehetne is kapni, de az (USA) postaköltség miatt túl sokba kerülne, és amúgy is egy 50 éves (elektroncsöves) konstrukció.
Ilyen eszközt nulláról építeni elég nagy munka lenne, viszont az EMG generátornak van trigger kimenete, ami 1V-os, 50% kitöltésű négyszögjelet ad 1ns körüli felfutással, arra gondoltam, hogy volna-e esetleg valami frappáns megoldás amivel a négyszög jelet szinuszosítani lehet, ez volna a legkézenfekvőbb megoldás. Fix frekvencián ez nyilván nem nagy kunszt, de itt viszonylag széles frekvenciaátfogásról lenne szó.
Sziasztok!
CREATEC cs01 szkóp felhasználói kézikönyvét keresem, ha tud valaki segitsen.
Köszi:
Gábor
Üdv Mindenkinek! A napokban kaptam egy RFT gyártmányú EO211 oszcilloszkópot . Természetesen nem müködik megfelelően vizszintes eltéritési gond van vele .Kapcsolási rajzom van hozzá.Nemtudom ,hogy létezik-e hozzá gépkönyv? Ha van valakinek,megköszönném!