Szervusztok!
DX-MX70BK torony két egységét, az AX-MX70BK és FX-MX70BK tesztelve - ritka, véletlenszerű lekapcsolás okán – számomra ismeretlen, furcsa tapasztalásom van.
Túl azon, hogy ritkán és véletlenszerűen lekapcsol, ez a lekapcsolás oly’ módon is előidézhető, hogy bármely egység tetejét megpróbálom rátenni vagy levenni, de elég akár a tető valamely pontjának testponthoz érintése. Ezt „tudja” bekapcsolt és készenléti állapotban is. Az erősítő egység teljesen kuka lesz, a kijelző és egyéb jelzőfények elsötétülnek. A rádió egységen a kijelzés és minden funkció továbbra is működik. Kisebb fémtárgyakra (csavarhúzó, szigeteletlen csipesz) mechanikai hatásokra nem reagál. Mintha kapacitásfüggő lenne. A normál üzem helyreállítása csak a tápfeszültség le és némi idő múltával annak visszakapcsolásával lehetséges. Ilyenkor ott folytatja ahol abbahagyta.
Lévén szerencsém az összes egyéb panel cseréjére, maradt az analóg kapcsoló és erősítő panel (ENH-177-1) gyanúsítása, de csak állok a készülék mellett bután, mint propán.
A jelenségről készítettem rövidke mozgóképes dokumentumokat.
1 2 3
Szerviz manó
itt
Számítva érdemi segítségetekre üdv, Bencsik
Úgy döntöttem, hogy most egy kicsit félreteszem, mert lehet, hogy rossz irányba haladok.
Mindenkinek köszönöm segítő szándékát!
Bencsik
Sziasztok !
Kis segítséget szeretnék kérni, a fenti készülék bekapcsolás után azonnal
elindul a CAP motor ,de van egy jellegzetes szaggatott hangja, mintha kihagyna a motor.
A kazetta minden újra lejátszásnál más és más fordulaton játszik,teszt kazettával és frekimérővel ez kb.100 és 200 herz
között változik 1Khz-es jelnél .
Volt Valakinek esetleg ehhez hasonló esete ?
Előre is köszi a segítséget !
Hello !
Van egy JVC XT-MXG7BK hifi berendezésem amelyik némasági fogadalmat tett oly annyira hogy egy zörej egy reccsenés de annyi sem jön ki a torkán , minden működik minden állítható rajta csak hang az nincs egy gramm sem (hangszórók működő képesek !) , merre keresem a hibát igaz rajzom sincs ami alapján kutakodjak .
Ha valaki tudna segíteni vagy tanácsot adni azt megköszönném .
Sziasztok
Van nekem egy ilyen régi rádióm, ami feladta a harcot.
A kijelzője össze vissza világított.
Felpuffadt kondi nem volt ugyan benne, mert abban a korban készült amikor még nem puffadoztak a kondik,
hanem csak szépen kiszáradtak az idő múlásával.
A táp részben kicseréltem a kondikat, ám, bevallom, valamit rövidre zártam (a harisnyával) és kisült valamelyik kondi.
Két ellenállás elszállt, R801 és R802.
Színkódjukat nem tudtam értelmezni (egy csík eltéréssel egyformák), de pótoltam őket két 22ohmos ellenállással.
( Fehér, Piros, Fekete, Fekete, Barna v. Ezüst )
Első sorban ha valaki tudna segíteni egy SM-el, rajzzal, hogy megtudjam a két ellenállás pontos értékét.
Megoldás:
R802 = 10 ohm
R816 = 18 ohm
Kisebb probléma, hogy nem tárolja le az állomásokat (csak addig tárolja amíg ki nem kapcsolom)
Memória akku rendben, a táphiba előtt működött a tárolás.
Megoldás:
A programok elfelejtéséért valószínűleg az MN1203, ma már őskövületnek számító Statikus RAM lesz a felelős.
Köszönöm.