Sziasztok!
Kaptam valamikor egy kicsit hiányos erősítőt. Meg is leltem itt a rajzát, de az alkatrészértékek nincsenek rajta. Ha valakinek megvan, megköszönném, ha idemásolná, vagy feltöltené.
Most szeretném munkára fogni, mert mesét kell felolvasnom, és a hangkártya mikrofonjáról rondán sistergős felvételt tudok csak készíteni.

Adott egy Phonic Powerpod 1062 keverőerősítő. Úgy került hozzám, hogy bekapcsol, de nem szól. Szétszedtem és akkor szembesültem azzal, hogy az egyik oldalban szét van égve több ellenállás, valamint az egyik végtranyó. Pár mérés után kiderült, hogy zárlatos mindkét végtranyó, a meghajtók, valamint 2 fet, ami a végtranyók tápellátását szolgálja, ha jól látom a rajzon. Jelzem nem vagyok profi, csak hobbi szinten javítgatok. A rajz szerint 2 féle tápról üzemel, ha jól tudom ezt hívják emeletes tápnak. A rajz fent van itt a tanyán. Most odáig eljutottam, hogy kicseréltem a szétégett ellenállásokat és az összes zárlatos tranyót, fetet. Most indul a végfok, behúz a védelem reléje is, de még nem mertem indítani, csak a hálózati bizti helyére kötött 100W-os izzóval. Működik, szól is, de ahogy írtam nem vagyok profi, így nem tudom esetleg kell-e még valamit cserélni/megnézni, mielőtt beteszem a biztit és élesben próbálom. Nem szeretném ha ellőné az új alkatrészeket és azt sem tudom, hogy mi a fene okozhatott ekkora pusztítást. Aki esetleg javított már ilyet, vagy tudna adni néhány jó tanácsot, azt megköszönném.
Sziasztok...szeretném megkérdezni,hogy nem-e tudja valaki a mikrofon bekotését XLR konektorra.
A foldelési problémával nem vagyok valahogy tisztába.....az 1.,az az árnyékolás.Elméletileg csak annyit kéne tenni,hoyg rá kotom a mikrofon kulsejéhez?

elore is koszonom az INFO-t

A képen láthato mikrofonon is XLR konektor van...
Szevasztok!
Ma kaptam egy hütőbordára szerelt sztereó végfok-tranzisztor párost.
A tranzisztorok a 2N3055-nek megfelelő tokozásuak és nagyságuak.
A feliratuk ez: Hirel-gondolom mint gyártó-és EA 680 a párja EC 680.
Sajnos sehol nem találok még ráutalást sem.
Ha tudtok valamit róla vagy paramétereket, kérem segitsetek.
Köszönettel: István