Sziasztok!
Bal oldal jó, jobb oldalon világít a "protect" lámpa, ha a hangszóró koppanásgátló reléjét megnyomom működik rendesen, nem melegszik túlságosan,nem vesz fel több áramot mint a jó oldal, kimeneten egyenfeszültséget nem látok, szkóppal sem látszik torzítás, feszültség értékek kb egyformák a jó és a rossz oldalon, állítólag nem mindig csinálja és nyomták rendes terheléssel is buliban kiakasztott relével, világító protect leddel.
Nem igazán látom át a védelem működését rajz nélkül, mit nézhet ez ami miatt tiltja a relé meghúzását, a jó oldalon is piros protect lámpával kezd majd 2-3mp múlva kattan a koppanásgátló relé és elalszik a led.
Sziasztok!
A fenti lejátszót a lányom hozta Gibraltárról, amelyet egyik kollégája ki akarta dobni, de ő nem éngedte az én javaslatomra. Ott, a külföldiek, de főleg az angolok, hamar kidobják a defektes elektrós cuccokat, nem viszik szervízbe, még nem is érdekli őket, hogy meg lehet-e javítani és mennyiért.
No, de visszatérve a Bose-re, betettemm tölteni 5V/3A-es töltőre (a márkája SOMOSTEL SMS-A12), de nem töltődik, mert a sárga led nem jelzi. Megjegyzem, hogy a cuccot töltő nélkül kaptam. Szétszedtem, benne semmi égésnyom, vagy valami más elszíneződés, vagy víznyomok, semmi.
Ellenőriztem a mikro usb bemenetet, az 5V fesz bemegy, a többi cstlakozó is jó: egy elvágott usb kábellel ellenőriztem a folytonosságot és mindenik szál csatlakozik a bemeneti nyákhoz.
Az akkumulátoron, amely 7,4 voltos lenne (feltételezem, hogy 2 db. 18650-esből áll) zero voltot mértem. Miután betettem tölteni, az aksin a fesz lassan, de nagyon lassan, kezdett változni - 1mV-os lépéssel - úgy, hogy kb. egy óra mulva 1.8 V lett.
Leszedtem az aksit és labortápot kapcsoltam rá, de így sem indult - valószínű, hogy ez a cucc, csak aksiról megy, amikor ez föl van töltve és a töltőkábel le van csatlakoztatva. A következtetésem az, hogy az aksi rossz és kellene helyette egy másik.
Csatlakoztattam számítógéphez szoftware frissítés végett de sajnos a gép nem látja a zenecuccot.
A problémám az, hogy szétnéztem a neten aksik terén (az EMAG-on és máshol itt Nagyváradon) de ezek az alkatrészek nagyon drágák és viszonylag rossz róluk a visszajelzés. Több helyen is olvastam, hogy X megvásárolta az aksit, amely elektromos szempontból jónak bizonyult, mechanikailag rezgett amikor a hangfal basszusokat produkált. Tehát, szerintem megette a fene az egészet, kiadom a sok pénzt (kb. 50 euróról van szó) és egy zajos, rezgő hangfalam lesz.
Azon is gondolkodtam, hogy lemodok a hordozhatóságáról és külső tápra teszem, de ha nem megy labortáról, csak aksiról, akkor ez a verzió meghalt. Lehet, hogy létezik módszer, hogy átalakítsam, de nem találtam hozzá kapcs. rajzot?
Esetleg, ha volna valakinek valamilyen véleménye, azt szívesen venném.
Üdv. B Zsolt
Hi All,
My Radiohtenika model Y(U) - 7111 could not close it's output relay to speaker. Anyone has experience to fix it please help me.
Tks.
Sziasztok!
Az alábbi linken szereplő
Ő az alany! autós navigációs autorádióhoz keresek megoldást arra,hogy hogyan lehet kódot beírni mert amit adtak azt nem lehet!
Pontosabban semilyet sem mert szerintem párszor helytelenül írták be és zárolták!
Ha valaki tudna segitení kódbeírásban és/vagy zárolás feloldásában kérem keressen privát vagy ide is üzenhet!
Minden segitséget tisztelettel előre is köszönök!