Kedves Kollégák!
Napi bánataimat feledtetni elővettem egy Bőhm 60-as erősítőt. (csöves, 4- csatornás,2 x EL34)
Szeretném elkezdeni a rendbetételét, de nincs hozzá rajzom. Ami fönn van a Tanyán, az csak egy szűk termékleírás.
Az lenne a kérésem, hogy amennyiben rendelkeztek kapcsolási rajzzal, azt osszátok már meg velem...és persze a Többiekkel is.
Köszönettel: stonhy
Üdvözlök minden fórum társat.
Beszereztem a fent említett erősítőt. Aránylag szépen megőrzött kívülről, de a belső elektronikáról már nem mondható el ugyanez. Elhatároztam, hogy felújítom. Erősítőből sem javítottam sokat, de azért nem is vagyok tök hülye hozzá.
Lényeg, hogy kibontás után észrevettem, hogy mind a négy végfok tranzisztor zárlatos. Az egyik NPN típusú "NEC C2588A" a másik egy PNP "NEC A1108A". Perszer kettő kettő belőlük. Eredetit nem lehet beszerezni,vagyis én nem tudok ezért, helyettesíteni szeretném de nem tudom mivel. Avagy megfelelőket találtam de, nem vagyok erősítő szaki ezért ebben a helyzetben inkább meghallgatom a tanácsotokat, hogy tik mit ajánlanátok.
Ezek mellett az egyik hangszínszabályzó hiányzik. Kivették. Valakinek kellet :) Tehát ennek a beszerzése is jól jöhet, és ez mellett a hangszín szabályzó csúszkák kalapjai is hiányoznak. Ha valakinek akad, szívesen megvenném.
Üdv és köszönettel Laci
hi,
i tried twice but both files are corrupted.
would appreciate a correction.
thanks
Tiszteletem!
Valaki tudna segíteni abban,hogy a Samsung AV-R610 5.1-es erősítő kb. 15 perc után kiírja és kikapcsol ,hogy Protection {védelem}
Nincs túl melegedve és megy benne a ventilátor is. Hol keressem a hibát benne?