Sziasztok!
Tudja valaki a fenti telefont javítani? Hibák: SIM-kártya behelyezése után minden letöltés meghiúsul, mert azt írta ki, hogy "nincs elegendő tárhely". A kis helyet foglaló alkalmazásoknál is. A telefon szerint bőven van hely a telefon memóriájában is, az SD kártya pedig teljesen új, és üres, amit a telefon is lát. Többszöri próbálkozás (letöltési kísérlet) után lefagyott a készülék, és már be sem kapcsolt, csak rezgett pár másodpercenként. Ekkor kivetem az akkut, majd egy perc után visszatéve újra elindult. Viszont most már tölteni sem lehet, és telefonáláskor engem nem hallanak.
Köszönettel:
Attila
Sziasztok!
Sógoromék szeretnék autóban tölteni ezt a telefont. Vettek hozzá egy USB-s szivargyújtó elosztót. Persze nem hajlandó tölteni. Hallottam már róla, hogy újabban a D+/D- lábakkal kell variálni, hogy elinduljon a töltés, mert figyelik a telefonok.
Rákerestem a neten, de konkrétan ehhez nem találtam megoldást, viszont kiderült, hogy legalább 3 féle variáció van:
- D+ és D- összezárása
- D+ és D- néhány kohmon keresztül testre, vagy +5V-ra pl. az egyik
- ellenállásosztóval feszültségszint beállítása +5V-ból (2V környéke), aminek az értékétől függően vesz fel áramot a telefon (pl. limit 500mA)
A kérdésem az lenne, hogy az említett telefonnál mit kell csinálni, hogy menjen?
Üdv
Inhouse
Szia.
Próbálgattam letölteni a play áruházból néhány ilyen tisztító/takarító progit de nem voltam elragatattva a hatékonyságaiktól. Vagy tele volt reklámmal vagy mindig ugyanannyi mb látott.
Tudna-e valaki ajánlani valami elfogadhatót.
Köszönöm.
Tanyalakók!
Kérlek segítsetek!
A Samsung SGH-G800 mobiltelefon kijelző szalagkábele megadta magát.
Ha valaki rendelkezik elfekvő készlettel, megegyezéssel átvenném.
Köszönet mindenkinek!