Üdvözletem!
Hozzájutottam a fenti DMC Plus típusú mérőkerethez. Egyrészt próbálnék felkutatni hozzá doksit vagy programot, amin keresztül kezelhető a műszer. A HBM oldalán egyelőre nem találtam erről már adatot, csak ennek újabb típusa van (MGC Plus, ami formában, külalakban erősen hasonlít erre), illetve némi információmorzsát az NI oldalán.
Nem tudom, találkozott-e már valaki vele, ez is hasonló az NI PXI kereteihez, csak ez még egy korábbi szabvány szerint készülhetett. A keretvezérlő CPU kártyán Motorola 68k van, így sejtésem, hogy a VME busz méréstechnikai kivitele lehet (VXI a neve talán -- ehh, tudnom kéne, de mikor tanultuk már ezt.. :) )
Annyi a topicot is érintő plusz téma, hogy miközben próbáltam soros portról hozzáférni, bekapcsolás után kb fél órával a tápból füstjelek jöttek (ennek a baud rate-je mondjuk nem 9600, de jót sem jelent). A tápot kiszerkesztve a keretből egyelőre azon égést, égett alkatrészt nem találtam, de a szag még érződik :)
Remélem, javítható a táp és nem fog újra elfüstölni s sikerül feléleszteni a keretet.
Képeket mellékeltem szétszerelt állapotban a műszerről.
Sziasztok,
van a cégben egy KT-65 típusú multiméter. Valaki elrontotta pár éve úgy, hgoy ellenállás méréskor feszültséget mért, vagy egyenáram állásban váltakozót. Sajnos több legenda is terjeng róla. Szóval elrontották.
Most azt csinálja, hogy egyenáramra állva alapból 33-38 voltot ír. Ha mérek vele egy 7 voltos töltőt, akkor kb 10 voltnak méri és ennyivel többet ír a kijelzőre. Váltakozó feszültséget nem mér, legalábbis nem tudtam vele megmérni a konnektorban lévő feszt. Ellenállás mérésnél lemegy nullára, ha összeérintem a két vezetéket, dióda vizsgáló esetén is, de sípolni nem sípol. Kapacitást, induktivitást és áramot nem próbáltam.
Sajnos semmilyen szerviz leírást nem találtam hozzá. Viszont egy jó műszer, mert még tudna mérni induktivitást.
Szerintetek érdemes vele foglalkozni, illetve merre próbáljam a hibát keresni, hogy újra működjön rendesen?
Üdv:
spgabor
Tisztelt fórumtársak!
Előre bocsájtom hogy az elektronika ezen területe még ismerkedés alatt áll, így akad hiányosságom bőven.
Adott a címben leírt szignál generátor, a mellékelt adatlap szerint ott vannak a jelszintek kihangsúlyozva hogy "at open circuit" nyitott áramkör, digit szkópra téve
mérve a jelet meglepően pontos, hozza az osztó szerinti szinteket, amíg a szkóp érzékenysége természetesen engedi.
Viszont ha kap egy 50ohm lezárást ez feleződik, itt jön a kérdés hogy miért, akkor az osztó szerinti értékeket már nem mérvadóak, mi értelme van akkor ennek?
Kérem a nálam jártasabbak világosítsanak fel, sajnos az adatlapján kívül semmit nincs róla a neten.
https://postimg.cc/7J63Nhm0
Sziasztok!
Valamelyik nap rámértem egy kondira, amit nem sütöttem ki, és azóta nem mér kapacitást. Más része rendben van. Találtam rajzot, de nem egyezik az icé típusa. A kondi mérő helynél találtam egy icét amire csak annyi van írva hogy 2902/902014, mi ez LM2902 vagy valami más?