Sziasztok!
Bekapcsolom,egy pillanatra készenlét,maj indul a tv de le is áll.A készenléti led nem világit,viszont a PTC nagyon melegszik.Mi lehet a gond? :(
bogyo
Sziasztok!
Ez a következő beteg, ennek is jólenne elkészülnie még koradélután :S
Hibajelenség: Bekapcs, kék képernyő megjön, hang van de a kék képernyő marad :(
Remélem nem epromgond , mert azzal nemtudok mit kezdeni :(
köszi!
Üdv:
Pityesz
Sziasztok!
Adott a következő hiba, a témában említett lcd tv nem akar HDMI jelet fogadni.Egy T Home-os beltéri volt eddig csatlakoztatva az egyik HDMI bemenetre és kb 2 éven keresztül üzemelt, majd olyat kezdett csinálni, hogy kihagyott a kép(fekete képernyő), majd amikor próbáltam egy másik kábelt még működött a fentebb említett módon, aztán most már teljesen halott.
A második HDMI-re egy DVD volt kötve ami ugyanúgy nem megy, viszont ki kellett iktatni, mert ha bekapcsoltam, a tv mintha lefagyott volna nem reagált semmire majd DVD kikapcs után 5-10 perc, aztán ismét lehetett távvezérelni.Nem tudom, hogy nem a DVD ártott a TV-nek mert ennek meg villog a kijelzője(digitek hol eltünnek hol megjelennek)
A lakásban 2 beltéri van, azzal is próbáltam, illetve másik kábellel is de semmi ezért gyanakszom a tv-re.
Ha jól emlékszem annak idején amikor HDMI-re bekötöttem nem kellett semmit külön állítanom, simán ment, mert már arra is gondoltam, hogy a kis unoka nem e játszott azt csak valami beállítás lesz.
Van neki használati utmutatója is, ahol analog és digitális modokat említ, na én ilyet nem találtam a menűjében.
Képcsöves tv-et javítottam már, rendelkezem egy két tv-s alapismerettel, de lcd-t még sosem szedtem szét.
Találkoztatok már ilyen hibával, van valami ötletetek amit még meg tudnák nézni, esetleg Komárom környékén van valaki aki elválalná a javítását?
Elnézést a hosszúra sikeredett üziért, minden segítséget, tanácsot nagyon szépen köszönök!
Jó reggelt mindenkinek!
Keresnék egy Thomson 32LB040S5 tápba egy SK572 ic kellene akár bontva is, mert nem kapható. Fülesmester azonositása szerint tápegység control ic bevált mert STRA 6159A kompatibilis az SK 572-vel. Köszönöm!!!