Sziasztok,
Ma a Zanussi ZWQ5100-as mosógép mosás közben leállt, víz is maradt benne. Kivettük a ruhákat kikapcs/bekapcs nem segít, kihúztam a konnektorból, vissza, az sem segít. Bármelyik programra kapcsolok megy pár másodpercet, egy párat teker és leáll. LED nem villog vissza semmilyen hibakódot.
Valakinek valami javaslata?
Előre is köszi a segítséget.
Köszi:
Gezso
Üdv!
A tulaj elmondása szerint ismétlődően előfordult ez a jelenség. Újbóli indításkor már a mosás sem indul el. A motor forgórészét meghajtó triak kikészül ilyenkor. Kicserélése után ugyanaz a műsor: mosás még lemegy, de centrifugálás kezdeténél lecsapja a biztosítékot.
Bekapcsoláskor az indítógomb fölötti LED hármas sorozatokban pislog.
Oszcilloszkóppal vizsgálva a triak meghajtását (eltávolított triakkal), észlelhetőek impulzus-sorozatok próbaindításkor. Persze ilyenkor nem mozdul a motor.
Sziasztok! és persze BÚÉK mindenkinek!
Anyós gépe ami a nemrég vásárolt ház beépített konyhabútor tartozéka ( Modellt nem tudtam megállapítani).
Két hete megtörtént a próba, 3 x ECO módban volt működtetve, minden rendben.
A negyedik mosogatásnál, a női csapat elmondása szerint nem ment végig a program ( szintén ECO)
a kapszula is érintetlen maradt. A hibajelzés: a program végét jelző fény 2x felvillan ( könyv szerint nem űríti ki a vizet )
A következő próbálkozásnál elindult, állítólag többet tartott a program, a kapszula is elfogyott :-) , tányérok tisztasága 80%
a hibakód villogás a végén megmaradt és benne áll a víz...nem sok, épphogy el lepi a szűrőt, de áll....
Még soha nem javítottam mosogatógépet, ez lenne az első :-)
Merre induljak ?
Vagy hívjak szerelőt :-)
Üdv Malibu
Sziasztok!
A ZANUSSI 36340XB beépíthető kerámia főzőlap bekötése kellene.Keresésre nincs találat.
Csatlakozó nélkül adták,230V-ra de négy eres a hálózati kábele(barna,kék,fekete,sárga)
A sárga egyértelmű és másik kettő, de a negyedik?
Köszönöm a segítséget előre is.
Üdv.:Zola MEGOLDÓDOTT!!