Jó Estét Mindenkinek!
Adott a fent nevezett mobilklíma, melynek pont most van itt az igazi aktualitása.
A gond csak az vele, hogy kevésbé, illetve élek a gyanuperrel, hogy egyátalán nem hűt. Bár a levegő amit fúj hűvös, főleg, hogy atomjaira szedés után az utolsó csavar is átesett egy alapos portalanítós floraszeptes alkoholos tisztításon. De ez a hűvös levegő inkább csak a sűrűn lamellázott forgólapátoknak köszönhető, de kvázi hűtött hideg levegőt nem érezni a kifújó nyilláson.
A gyanumat mégjobban alátámasztani látszik, hogy nincs kondenzvíz a kifolyónál, azaz hűtés sem valószínű, hogy van.
Szóval a kérdés az STO ETA?: mit látunk a bekarikázott területen a hűtőmotor mellett? Nyilván egy kondit, csak éppen milyen típusut és értéküt, mert az az idők során az sajnos lekopott róla. Viszont szemmel láthatóan ő is durván megfáradt egy kicsit a nyomós ok lehet a kompresszor nem megfelelő működésére. Mivel alapos szemrevételezés után más hiba nem látszik, ő lesz az első számú gyanusított.
De ha bárki találkozott már ilyen hibával, akár ebben a márkában, akár más típusú gépnél, az kérem ossza meg velem velünk a tapasztalatait.
Előre is köszönöm az észrevételeket.
Udvozletem a Kollega Uraknak!!
A cimben emlitett kavegep multiszelep felujjitas utan gyakran kave hianyra panaszkodik, annak ellenere hogy meg boven van benne kave es daralas kozben latszik a kave haladasa a daraloba.Miutan megall "add coffe" uzenettel , OK parancs utan , egy ujjabb kave keres utan , siman mukodik tovabb (kb 10-15 kave fozeseig), minden kulso beavatkozas ( pl.szemes kave utantoltese) nelkul. Azt szeretnem megkerdezni , hogyan erzekeli a ledaralt kave mennyiseget? Nem tudom van e osszefugges a szelepfelujjitas es a hibauzenet kozott , de elotte csak akkor alt meg "add coffe" uzenettel mikor valoban nem volt benne kave.A kave minoseg valtozasat ki lehet (nagy valoszinuseggel) zarni , mert ugyan azt a zacsko kavet hasznalom mint a szelep javitas elott.
Koszonom a segitseget , Peter
Sziasztok , sajátom , kiszabadítottam a főző egységet kezel működik , vissza rakva a préselés folyamán a legfelső ponton , nem tudja dugattyúba bele préselni az őrleményt , megáll és 2. led villog . Főző egység nélkül is mint ha a grider motor nagyon lassan menne , de ez nem biztos , nincs összehasonlítási alapom , a bekapcsolási tesztet is főzőegység nélkül megcsinálja ,vele már nem , mikrokapcsolók pozicionálása , meg a grider fogaskerekek rendben. A motor 6.2V kap , mikor szorul akkor le megy 3,5V és egy idő után tilt . Motor vagy elektronika ?
Sziasztok ezen a gépen csak készenlét van nem hajlandó bekapcsolni érintő kijelző jó szervizbe betudok lépni bluetottal rá tudok csatlakozni de nem kapcsol be a pover gombra lehet hogy gyerekzaron van?hogyan lehetne resetelni hogy gyárirol induljon.