Üdv!
Adott egy Asus notebook, amiben az inverter bemondta az unalmast.
A trafónál érdekes dolgot vettem észre, illetve én még nem találkoztam ilyennel.
A primer kör rendben van, de a szekunder kör nem úgy van bekötve, ahogy az szokott lenni. pontosabban nagyon nincs is bekötve. De inkább beszéljen a kép.
Sárgával jelöltem a primer tekercset, pirossal a szekundert.
Szóval a primer rendben is van. A szekunder egyik vége a rendes helyén van, de a másik vége visszamegy a primer oldalra, és be sincs kötve (el van vágva a láb, ezt úgy jeleztem, hogy ott rövidebb a piros vonal.
Az inverter hibajelensége pedig az, hogy jóval kisebb a cső fényereje a kelleténél, és zizeg a trafó elég rendesen (zizegés, nem amolyan áthúzós hang).
Szerintetek?
Tiszteletem, a Tanya lakóinak!
A címbéli monitor, feltehetően a tápegységének javítása előtt is a következő hibajelenséget produkálta:
Bekapcsoláskor (immáron) háttérvilágítás elindul, üdvözlő kép megjelenik, jelforrás nélkül a figyelmeztető felirat látható, jelforrással, viszont teljes a sötétség. Videokártya, látja a készüléket, azonosítja is. Ki, ill. bekapcsolni is lehet a v.kártyáról, viszont a saját OSD menű sem jeleníthető meg.
Rajz híján, tapogatózom a sötétben, Három EEPROM közül, kettőn nem látok adatforgalmat.
Szakértő segítséget, és esetleg doksit keresnék hozzá.
Válaszaitokat előre is köszönve:
exGelkás
Sziasztok!
A fenti külső tápos LCD monitorral küzdök. Labortápról járatom, tehát nem táphibás. :)
Alaphiba: bekapcsoláskor villan egyet a háttérvilágítás, majd sötétség. A power LED sem világít. Zseblámpával megvilágítva függőleges csíkok látszanak.
Szétszedve több púpos kondit láttam (1000uF, 470uF) a digit panelen. Csere után már bekapcsol, folyamatosan van háttárvilágítás. Felismeri a PC, de nincs kép, csak fehér ernyő. Kicseréltem az összes maradék elkót (100uF, 22uF) de helyzet változatlan. Ha lehúzom az LCD-re menő szalagkábelt, akkor is fehér a képe.
Jól jönne egy kis segítség.
Üdv.,
Edmundson
Sziasztok
Hogyan tudnám lepróbálni az izzót? A jelenség a következő: Bekapcsolom ndul szépen megjelenik halványan a kép(elkezd fűteni) és kikapcsolja az izzót. Szerviiz szernt lámpahiba, de már volt foltozva az alaplapj, és az izzoban 100óra sincs(gyári lett véve bele 140e ft nettóért). Valahogy ki kéne zárni a lámpahibát vagy megerősíteni. Annyit tudok hogy 120W Uhp izzó van benne de hogy ac vagy dc, és kis feszültségű vagy nagy azt nem tudom.Ha jol tudom ebben is valami inverter féle van. Több info akkor lesz ha kihoztam a szervizből. Azért nem hiszek nekik mert másik lámpával nem tudták probálni mert nem volt.