Sziasztok!
Fenti főzőlapom indukciós tekercse lefüstölt, a biztosítékot leverve. Kiszereltem belőle, gondoltam, hogy a maradék hárommal elüzemelek addíg amíg esetleg sikerül alkatrészt beszerezni. De nem ilyen egyszerű az élet, ugyanis ha a maradék bármelyikét indítom, pár másodperc múlva leáll és E6 hibakódot ír ki. Mit jelenthet ennél a készüléknél az
E6 hibakód.
Üdv:kollerp
Sziasztok!
A fenti porszívót javítanám. Elsősorban akkut kell cserélni benne, de közben még két hibát találtam:
1. Az akku negatív kivezetésével sorba van kötve egy alkatrész,(kep1) ami jelenleg nem vezet át (megszakadt).
Sajnos nem tudom beazonosítani mi volt. Semmiféle felirat, vagy típusjel jelenleg nem olvasható rajta.
Dióda nem lehetett, korábban, mikor még működött, ohm-mérővel mindkét irányba átvezetett.
Kapcsolási rajzot nem találtam hozzá.
Tudja-e valaki, hogy milyen alkatrész lehetett ez, illetve mivel lehetne helyettesíteni.
(Az eredeti akkutelep 4 db 1000mAh-s NiMh akkuból áll.)
2. A kapcsolóval is gond van. Cserélni kellene, de ezen sincs típusjel.
Két állású, de rugós.
Be lehet-e szerezni ide beépíthető típust, marad a más típus "bebarkácsolása"?
(kep2, kep3)
A fotókat mellékelem.
Előre is köszönöm!
Skorpy
AEG L64840L mosógép néhány program közben - leginkább rövidített szintetikusoknál - hosszabb időre leáll, majd folytatja a programot. Állás közben sem mozgás, sem más művelet nincs. Mintha kihagyna egy fázist. A timer nem lép tovább, 3-5 percenként ugrik egy percnyit a visszaszámlálásból.
Időnként a leállás előtt közvetlenül egy közepesen hangos, nem túl erős, de határozott csattanást lehet hallani, mintha belerántana egyet az álló dobba vagy túlpakolt, kiegyensúlyozatlan centrifugálást indítana.
Hibakód nincs, sem felhasználói, sem lekérdezhető.
Minden diag teszt rendben és időn belül lefut. A motor keféit egy éve cseréltem, most ránéztem és rendben van, ahogyan a kommutátor is.
Az ellenőrzés után három különböző teljes és csökkentett idős program hiba nélkül végigment, majd másnap újra megakadt kettő (szint., 40fok, félidős).
A hidegvizes szintetikus program reggel hiba nélkül végigment. A jelenleg futó sem állt le.
A szivattyú működik és tiszta, dobcsapágy ellenőrzötten rendben. A fűtőszál a kefecserével együtt volt cserélve, most kimérve oda-vissza, nem szakadt, nem zár és melegít. A lengéscsillapítók nekem nem tűnnek rossznak, van alattuk némi sokévnyi gumiforgács, de a dob nehezen rángatható és nem leng be.
Perpill nincs ötletem (csak egy kósza a szintérzékelőre, de nem utal rá semmi) , így support és tipp kellene.
Köszönöm.
Sziasztok!
A Favorit mosogatógép LED-es belső világítása villogva világít.Elsőre egyszerűnek tűnt a hiba javítása,de menet közben kiderült,hogy egyszerű kondi cserével nem hozza a várt eredményt.
A mérhető alkatrészeket megmértem,de hibát nem találtam.Viszont találtam olyan integrált áramkört a panelen,melyről semmit sem tudok,illetve sehol nem találtam róla adatlapot.Most holt ponton vagyok a javítással.Esetleg valaki már találkozott ezzel az áramkörrel?Van információtok a panelen lévő integrált áramköröl? Esetleg valakinek
bontásból származó,jól működő ilyen lámpája van eladó? Megannyi kérdés,remélem,hogy tudtok segíteni.
Köszönettel: Ottó