Sziasztok!
Sok-sok évvel ezelőtt egy csere ügylet keretében hozzájutottam egy leharcolt állapotú AK706a jelű keverő-előerősítőhöz. Az rögtön látszódott, hogy nem lesz belőle múzeumi darab, ezért a második életét basszusgitár előerősítőként képzeltem el neki -saját célra.
Ennek előerősítőnek a koncepciója azért érdekes, mert pont olyan a felépítése, mint egy "rendes" nagy csöves erősítőnek, csak ez éppen pici: trafós kimenet, ellenütemű vég stb.
Némileg átalakítottam a készüléket az eredetihez képest (azért itt szögezném le, hogy olyan változtatást nem végeztem rajta, amit ne lehetne bármikor visszacsinálni, pl nem fúrtam lyukakat a vázba, még csak át se festettem, és minden "leeső" eredeti alkatrészét félretettem):
- E1, E2, E3 csöveket eltávolítottam.
- Egy "nagy jelű" bemenet van, E4 pozícióban EF86-ot eltávolítottam és helyette egy fél 6N2P van bekötve (39k anód ellenállással). E5 helyére 6N2P-EV került (fűtés átalakítással a NYÁK-on).
- Az eredeti hangszínszabályzót egy általam már korábban is használt -amerikai- kapcsolásra cseréltem.
- Mivel az általános erősítés még így is túl nagy volt, ezért az összes katód hidegítő kondenzátort kivettem, R32-t kb. kétszeresre növeltem.
- Beépítettem egy IC-s fejhallgató erősítőt, ami sztereo vonal bemenettel is rendelkezik, ehhez hozzákeverhető a gitár felerősített jele.
Sokáig használtam így, de nem volt tökéletes, zajos és brummos is volt.
Elhatároztam, hogy a lehető legtöbbet szeretném ebből most kihozni.
A zajosság nagy részét az eredeti REMIX NRK szén tömb ellenállások fém rétegre cserélése lekaszálta.
A brummon a fejhallgató erősítő földelésének átvariálásával kis mértékben tudtam javítani, de úgy tűnik, hogy a legnagyobb rész a (többé-kevésbé) eredeti csöves kapcsolásból jön.
A táp puffer kondenzátorok még eredetiek (1967-ből), látszólag köszönik szépen jól vannak, mérve a hullámosság nem nagy az A ponton: max 1Vpp volt, de biztos, ami biztos alapon az eredeti kondenzátorral párhuzamosan kötöttem egy 220uF-os új kondenzátort is, szubjektíve egy picit javult a helyzet a fejhallgató kimeneten.
A brumm a tesztek alapján földelési problémára vezethető vissza, mert az anód feszültség AC részét lekapcsolva a brumm azonnal megszűnik, csak így nem lehet sokáig használni... :)
Ami még érdekes, hogy a zaj forrását próbáltam a csöves fokozatok szerint is szétválasztani:
- E4 eltávolítása nem befolyásolja a brummot.
- E5 eltávolítása jelentősen befolyásolja a brummot.
- E6 eltávolítása jelentősen befolyásolja a brummot.
E6 (ECC82) cső még eredeti(?) volt a készülékben, az anódon levő pici lyukakon benézve lehetett látni, hogy a rács körül (szép) kékes derengés van, gondoltam ideje kicserélni, ami valóban javított a brummon.
E4-E5 csöveket viszont én újként raktam bele és max pár 100 üzemóra lehetett bennük, a csere itt nem változtatott. De az kiderült, hogy a jelenlegi (javított) felállásban E4 és E6 brummot nem "termel", azt az E5 fokozat hozza be.
A gépben van földelési csillagpont, de a csövek pl NYÁK lemezen vannak, a legtöbb vezeték kábelkorbácsban van és viszonylag kevés színt használtak ezért a pontos földelési sémát nem könnyű visszafejteni.
Amit próbáltam még, hogy E5 katód ellenállásait nem a NYÁK föld pontjára kötöttem, hanem a csillag pontra, de ez inkább csak rontott a helyzeten.
Természetesen próbáltam a fűtést is labortápról (független, DC) helyettesíteni, de ez sem változtatott semmin érdemben.
Kezdek kifogyni az ötletekből, hogy mit érdemes (illetve hogyan) kipróbálni?
Minden segítő tanácsot szívesen fogadok.
Sziasztok. Vásároltam egy a címben szereplő erősítőt, aminek a végfok része halott, ráadásul már bele is buheráltak, de durván( tranyó csere helytelen beültetéssel stb.) Nem kívánom a végfok részt helyreállítani, nem is lenne költséghatékony megoldás, viszont szeretném kiváltani pl:tda7294-el. Gondolom ezt két monó panel beillesztésével. (hely van benne dögivel hozzá) A kérdésem a z az, hogy elviseli-é a nevezett íc a +-45v-ot hosszú távon. Ráadásul lehet, hogy egy darabig 4 ohmmal lesz terhelve. A következő kéedésem, hogy tud-e nekem valaki küldeni kimaratott panelt, vagy esetleg vasalható nyomtatást az adott végfokhoz? (természetesen nem ingyen kérem) A válaszokat előre is köszönöm. Üdv. Roli
üdv: most raktam be egy ilyen erősítőt a barátom motoros sisakjába, 2 db fejhallgató hangszóróhoz.
http://www.youtube.com/watch?v=bVuy9ph9T4k
egész jól szól, állítólag 2 dollárért rendelte a szerelt panelt.
Bálint
Sziasztok!
Tudnátok segíteni ebben? Valahol megvolt, de nem találom.
Köszi