Szerbusztok!
Nemrég olyan feladat került elém, hogy alumínium házból kellett volna kivenni egy D=2mm acél csapot, amit szintig be préseltek az alumíniumházba. Ráadásul a aluházon nem szabadott sérülésnek lenni.
Szerszám hiányában nem lett megoldva a feladat. Több ötlet is felmerült, pl.: eszterga padon kifúrni az acélcsapot majd a furatba önmetsző csavart beakasztva kihúzni.
De erre a feladatra a szikraforgácsoló az igazi szerszám. Azonban ebben a témában teljesen laikus vagyok.
Persze utána olvastam, de sokkal okosabb nem lettem, mert ellentmondó dolgok vannak a neten.
Én eddig úgy gondoltam, hogy egy volfrám elektróda mozog fel és le. Amikor le esik az anyagra, akkor a felső pontján elhelyezett elektromágnes felrántja, miközben ív keletkezik a áramkör meg megszakad ezért vissza esik és így tovább.
Közben azt olvasom, hogy nem mechanikusan, hanem elektromosan gyújtják be az ívet.
Hát ez kicsit ellentmond az eddigi tudásomnak. Nos olyanok tanácsait várom, akik tudnak is ez ügyben valamit! A gép mechanikáját össze tudom rakni, azonban a vezérléséről semmi konkrét infóm nincs.
http://www.vfx.hu/info/szikra/szikracsolas.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szikraforg%C3%A1csol%C3%A1s
http://www.hobbielektronika.hu/forum/topic_11984.html?pg=0
Köszönöm.
Sziasztok ! Unokámé a jelzett autó , egy szervó IC elfüstölt ami a kormányt működtette csere után bekapcsolás után a kormány balra fordul állandóan ! Rendeltem egyet Kínából rendben megjött az új elektronikával távirányítóról nem nem akar működni ! A két elektronika VER számában van eltérés ez okozhatja a gondot ? A rendeléskor csak a kivezetések számára kellet figyelni egyéb más lehetőség nem volt a választásra ! a képeken látható a két elektronika ! Állítólag WI-FI -n keresztül működik , sajna semmi infóm nincs róla ! Kérném segítségeteket
Sziasztok
Nemagyon szoktam foglalkozni ilyesmivel de most nincs kedvem újat venni.
Tehát a huszonnyolc éves Opelünkben megadta magát az aksi.
Egy kereskedő barátomtól kaptam három vadi új aksit ami már kb. egy éve áll.a töltést nem veszik fel.
Terhelve mid a három hat voltot ad le.
Kettő zselés egy pedig savas.
Fel lehet valahogy éleszteni őket?
üdv:hifi64
Sziasztok
Hozzám került megint egy Dewalt DCB548 12Ah akku ez most újabb hibát produkál amivel eddig még nem találkoztam
a jelenség az hogy elindul a töltés és 3.6V cella feszültségnél azaz 18.4V-nál leáll a töltés és feltöltöttnek mutatja az aksit a cella feszültségek egyformák
a töltő jó mert másik ugyanilyen aksit feltölti rendesen 21V-ig
ebben az aksiban 15db 21700 típusú cella van ötös csoportokban alap állapotban a 3 ötös csoport azaz 3x18V párhuzamosan van kötve
vannak olyan gépek amiknek nagyobb feszültség kell ekkor az akkun a kapcsoló benyomásával sorba kapcsolódik a három 18V-os csoport és 54V lesz a feszültség
mi okozhatja azt hogy ennél az aksinál előbb leáll a töltés ?
Másik kérdés hogy szedett e már valaki szét ilyen aksit ?
ezt azért kérdezném mert volt már nálam ilyen 9Ah aksi ezt szét lehetett szedni teljesen leveszem a 2 oldalát és belül két oldalt van 2-2 csavar ezeket eltávolítva levehető a teteje is ami az érintkezőket és a BMS-takarja de ennél az aksinál ez nem akar lejönni mintha nyomtak volna valamilyen ragasztót a BMS-re és utána tették rá a tetejét
feszítés hatására mozog a teteje de lejönni nem akar nem tudom mi tartja ott esetleg mégis odaragasztották ?