Sziasztok!
Segítségeteket kérném egy Electrolux EHH4654HFK indukciós főzőlappal kapcsolatban. Néha E6 néha E8 hibát ír és kikapcsol. A jobb oldali zónák kijelzője "E" (gondolom error) hibát jelez. Először 2 külön fázisra volt kötve, de mivel az E8 hibára a google azt írja hogy egy fázis hiányzik, soroltam az 1 és 2 fázist és egyről használtam pár alkalommal és működött is. Megvoltam győződve hogy a "2" fázissal vagy annak a kábelezésével van a gond a házban. Aztán tegnaptól így egyfázisra kötve is elkezdte. Főzőlapot szétszedtem, átnéztem. Szokás szerint két vezérlőpanel van benne (ELE2058 és ELE2056), mivel a jobb oldalira (ELE2056) írja a hibát azzal kezdtem, de a másikat is átnéztem. Nincs fellazult saru, se forrasztási hiba. Táp részen az elektrolit kondikat kicseréltem, habár mérésre mindegyik jó volt.Indukciós tekercsek nincsenek megégve. Ezután összerakva, próba. Ami az idegesítő, hogy egy ideig jól működik, de pár perc után ugyan az. Ami észrevehető, hogy a bal oldali zónák egyből forralják a vizet, a jobb oldaliaknál hallani a halk sípolást, hogy indul de mintha le is tiltaná és másodpercenként akarná indítani. Ezáltal melegszik az edény, de jóval lassabban, majd kiáll hibára.
Szerintetek mi okozza a hibát.
Üdv.: G.
Sziasztok,
Vettem egy ilyen gépet magamnak,hibásan. A gép három éves. Már az eleje kihívás volt. Mondták,hogy a gép szakszervízben volt, ahol vezérlő panel cserét javasoltak jó sok pénzért..
A hiba: szárító funkció tökéletesen működik. Mosás nem indul el. Indító gombot megnyomva az ajtó bereteszel,majd pár másodperc múlva kireteszel. Gomb zölden villog..
Csak röviden írom le. Mindent megnéz, kimér,ellenőriz. Még végül kibukik,hogy a szárító rész levegőt fűtő betétje!!!! Rossz. Szivárog test felé..
Ez a nyomorult-hibakód nélkül- a mosás elején teszteli ezt is. Ugyanis a mosás végén centri előtt -gondolom- a ruha fellazítása céljából elindítja benne a ventillátort, és fűtené a levegőt pár percig. Utána centri.
Persze hol a logika ha ugyanez a fűtőbetét a szárításnál meg elmegy...
Ideiglenesen lehúztam,onnantól kezdve tökéletesen mosott. A fűtőbetét több,mint egy hónap alatt jött meg. Most tökéletesen teszi a dolgát.
Érdekes,hogy korábban is volt már dolgom electrolux mosógéppel-itt a fórumon valahol fent is van-az sem volt még négy éves. Ott a víz fűtőbetétje húzott testre.
Sziasztok!
A főkapcsolóját folyamatosan benyomva tartva működött a gép, amíg ezt megelégeltem és szétszedtem. A kapcsoló annyira szét volt égve, hogy csak a csere segített.
Az előlapot lebontva nagyon figyeltem milyen helyzetbe teszem vissza a programkapcsoló frontját, nehogy letörjenek a műanyagok és úgy néz ki, minden a helyén, de a csere után a gép nem engedi be a vizet. Mi a frászt csináltam?
Mi lehet az ok? Kérem, segítsetek.
Köszönöm.
Üdv: István
Sziasztok!
Ehhez a készülékhez keresek rajzot, illetve alkatrész beszerzési forrást.
Valószínű, hogy a tulaj által megadott infó szerint klixonjával, de az is lehet, hogy a hőszabályzójával van baj.
Üdv.:Ckó