Jo napot kívánok.Egy electrolux mosogatogéppel volna gondom-az ajto alatt kifröcsköl a víz mosás közben,tehát meleg víz esetén. Amikor öblítés van a hiba nem jelentkezik,tehát hideg víz esetében. Az ajto tömítése kicserélve vadi ujra,mégis megmaradt a hiba. esetleg valami ötlet?? Elöre is köszönöm!!!
Sziasztok!
Alkatrésznek vettem meg ezt a masinát, a burkolat kellett igazából csak a kliensnek. Viszont mivel piszkálja a fantáziám, gondoltam mielőtt elbontom, teszek egy próbát. A jelenség a következő: Ki lehet választani a programot, elindul, fűt is, forgat is jobbra, balra. Öntöttem vizet a víztartály alá, azt szépen feltolja.
Próba közben: Van a visszamaradó idő kijelzés mellett balra 3 ikon. Az első a szárítási fázis, ha jól gondolom, a második a hűtési fázis, a harmadik talán a vasaláskönnyítés/gyűrődésmentesítés lehet. Próbáltam először a szekrényszáraz programon, majd az időzített szárításon. 30 percig megy a szárítás, majd hűtés 10 percig, ami alatt 3 sípszó néhány percig, végén nullára ugrik és kész. Pokróc csurom víz, aljában a kondenzálónál minimális víz. A tanyán fent lévő SM hőszivattyús gépé, az enyémben nincs kompresszor. A tesztmódba való belépést sem találom az SM-ben, bár nem valami jó a szakmai angolom.
Szívesen venném a segítséget, bár nagy eséllyel bontódik el, de 1 próbát megérne, fiatal még a masina. A tesztmódba belépés is érdekelne.
Szép estét, köszönöm!
TC09H54HW
Prod no 916096944 00
Sziasztok
Electrolux EHD 60020p indukciós főzőlap.
Bekapcsolás után E9 hibakód villog.
Szétszedés, összerakás után fél napra megjavul.
Az összes hőszenzor értéke megegyezik és jó.
Van valakinek ötlete mi is okozhatja?
Sziasztok! A gép indításakor leszivattyúz, majd vizet vételez, forgatja a betöltött vizet, kis idő múlva megint leszivattyúz, megint vizet vételez. Egy idő után kiáll hibára.
Kijelzője nincs. a Program vége led egyet villog. Gyanúsan sok vezet vesz fel és szivattyúz le. Kb. 5-6 litert periódusonként.
Amit ellenőriztem: Motorok rendben működnek. Két nyomáskapcsoló van. Vizet öntöttem bele. A szintet ellenőrző ( 65/45) nyomáskapcsoló rendben kapcsol, kb 2-3 liter után, viszont a másik, a biztonsági nyomás kapcsoló ( 123/98) nem kapcsol, akármennyi vizet öntök bele. Kivettem, befújásra látszólag működik, kapcsol, persze azt nem tudni mekkora nyomásra.
Bizonyára ez a hiba oka, de nem értem, ennek a kapcsolónak nem csak az a feladata, hogy a túltöltést akadályozza meg? Vagy az első töltésnél ennek kellene jelezni a szintet? Mi érzékeil, hogy már sok a víz a készülékben? Túlfolyás nincs, az alja tök száraz.
Köszi, üdv mindenkinek.