Üdv!
Egy ilyen kis 2 csatornás, mono csöves erősítőről van szó, de nem merem drasztikusan feszegetni. Egy jutubos videón annyi látszik, hogy a hátsó lemez részt körbe kinyújtották, feszegették. Ott csak a működést prezentálták, nem a szétszedést, javítást.
Ezek szerint az rá van csak szorosan nyomva, illesztve?
Szét kéne szednem, mert az egyik gumiláb hiányzik, viszont az M3-as anya, ami a rögzítő csavarhoz tartozott ott zörög benne, valamint a potikat is bizonyára jó lenne leápolni.
Nem szeretnék semmit elrontani, aki már szedett szét ilyet, mondja el legyen szíves a módját.
http://img33.imageshack.us/img33/3408/bga9.jpg
Találtam szervíz leírást, de ott nincs robbantott ábra, szerelési kiskáté, csak panelrajz és rajz az elektromos kapcsolásról.
Közben jobban átnéztem a dobozt és az látszik, a hátulja ponthegesztővel van rögzítve, azt nem illik feszegetni. Az említett videón azt körbe szétbarmolták, sajnos. Látszik, kinyújtották a lemez peremét.
Viszonylag könnyen kícsúszott előre az egész belső, az előlappal együtt.
Majd teszek fel a belsejéről képeket, ha érdekel valakit.
Szevasztok!
A fent végfok nem megy. Első ránézésre a végtranzisztor kimeneti nyák vezetése elégve, szakadt.Végtranyók kinyirva.
Mielőtt tovább mennék kérdezném nincs e valakinek rajza róla, mert a kétoldalas nyák elég áttekinthetetlen.
Ha volna köszönettel venném.
Kitimi51
Sziasztok. Adott egy Opel Vectra B 1998 évjáratú jármű ami multifunkciós volánnal rendelkezik (6 db. gomb, 3 oldalanként) és ebben az autóban a gyári magnó helyett egy Sony MEX-N5100BT van bekötve erősítővel meg nem gyári hangfalakkal stb... Tökéletesen működik a fejegység és mivel ő Steering Wheel ready, vagyis előkészített ilyen célra (Jack kijövetel), így csak egy jack kábel kellene nekem amit összehangolok a volánon lévő gombokkal. Ugye ellenállás elven működik a 6 db. gomb és a magnó képes értelmezni az értékeket lenyomáskor és egy adott funkciót hozzárendelni a gombhoz amit én szeretnék. Van rajzom a Sonyhoz, de nem tudok kiigazodni rajta sajnos :( Csatolom a rajzot amelyben a remote funkcíó J801-ként van jelölve és ha megnézitek a 30-ik oldalon a 3 csatlakozásból egyik föld a másik kettő pedig RC_IN0 és RC_IN1 viszont vannak ott valami pufferek és valami 1K Remote ami gondolom 1KOhm ellenállás akar lenni, vagyis az lehet a határ talán, de nem vagyok benne biztos, mivel nem vagyok jártas a témában. Egy másik rajzon is látható a remote funkció, ez a 36 oldalon található és szintén J801-ként van jelölve.
Na most a kocsi gombjaitól állítólag 2 vezeték jön az ISO csatiba, de még nem szedtem szét a volánt, szóval csak amit a neten találtam az alapján írom... Ha a 2 vezetéket ami jön a volántól bekötöm egy Jackivel a magnóba, akkor számít hogy melyiket hova? In_1 vagy IN_0 ? Tönkre tehetem-e a magnót ha nem kötöm be helyesen, vagy csak egyszerűen nem fog működni?
Elnézést ha picit pontatlan voltam helyenként, de ha bármi kérdés van állok a rendelkezésetekre. Előre is köszönöm a segítséget :) Szép estét, Csaba.
UI: Elnézést, nem tudom csatolni mert 6 Mb :( A rajz
erről a linkről tölthető le.
Szép napot mindenkinek.
Találkozott már valaki ezzel a típusú rádiós erősítővel?
Sajnos sehol nem találok, ill de csak fizetős oldalon találok hozzá SM-t
Az alap lapon kiégett egy színkódos ellenállat, és nem nagyon tudom így beazonosítani milyen értékű kellene.
Ha valakinek esetleg van ilyen erősítője, vagy tud rajzot azt nagyon megköszönném!
A Tranyókat gondolom bd-sel kiválthatom :) Képeket csatolok.