Sziasztok!
A címben említett kávéfőzőmön ma reggelre jelentkezett ez a hiba. Előző nap délután még hiba nélkül kikapcsoltam.
A gép bekapcsolása után a központi egység megtesz egy ciklust, majd a felső állásban megáll és kiírja a "General Alarm" üzentet, ezután semmire nem reagál.
Próbáltam Test módban és elvileg minden funkció működik, a kazánok fűtenek az ellenállásuk vezeték végen mérve 40 és 50 Ohm körül vannak, a hőérzékelők kb 80 és100kOhm értékűek szobahőmérsékleten.
A felső végállás kapcsoló megszakít, mikor a központi egység a felső pozícióba ér és Teszt módban is kijelzi.
Pumpa működik, bár vízszivárgás nyomai láthatóak rajta, valamint korábban is tapasztaltam, hogy a gép alól víz folyt ki.
Ezen a ponton elakadtam.
Esetleg tud valaki segíteni, mit nézzek még meg?
Előre is köszönöm!
Sziasztok!
A fenti gép belül gyakorlatilag egy Delonghi ESAM 6500, a vezérlő panelje megegyezik az ESAM 6700-al (erről találtam itt a honlapon service manualt).
Hibajelenség: Bekapcsolás után kazán felfűt 90+ fokra, kávékészítés OK. Kazán elkezd kihűlni, kb. 65 fokon kiírja, hogy "Heating" de nincs fűtés a kazánon, vezérlő panel fűtőszál kimenete 0V AC. Egy idő után "General alarm" hibára fut.
Ha az első kávét rendesen meg tudja csinálni, akkor a teljes fűtőkőr - PIC output - Trial gate vezérlés - Triak - fűtőszál NTC-vel - vizsgázott. Mi okozhatja azt, hogy 15 perc után a következő felfűtés már nem megy?
Válaszokat, javaslatokat előre is köszönöm!
Üdv mindenkinek .Keresném a fenti klima memoria tartalmát.A vezérlön még ezek a szamok vanak:vestel(led)-c v03 611088r led.
Üdvözlet a Szakiknak!
Az lenne a kérdésem hogy mi lehet a probléma ennél a mosogépnél?
Nagyon érdekes hibát generál. Ha elindítom egy programról akkor elindul, veszi a vízet fűt, szivattyúzik és akkor jelentkezik a hiba.
Ha csak simán bekapcsolom, nem választok ki programot, csak simán villog a lakat jelző led, akkor egy idő után bekapcsol a szivattyú és jelzi a hibát.
Tudomásom szerint a 8-as hiba a következőket jelenti.:
Vízfűtőegység reléje beégett (csak a
nyomáskapcsoló „üres” állapotában) vagy
a nyomáskapcsoló „üres” állapotban
ragadt (üres és tele együttes jelzése).
Relét ellenőriztem
Fűtőtest relét cseréltem. Fűtőbetét cserélve a hiba maradt.
Találkozott valaki már ilyen problémával?
Hol lehet a hiba szerintetek?
Köszönettel Mo-joló testvér.