Gorenje Wa65205
Keresem a fent említett készülék teszt mod belépési konfigot. Saját gépem működik is. Nagykijelzős lcd panelos. Köszönöm
Sziasztok.
Kapott új elektronikát a gép, a régi lefüstölt, de most az nem is lényeg.
Ami fontos, hogy beletettem az új elektronikát és egyből teszt üzemmel indult, ahol illeszteni kell a motort az új elektronikához.
A teszt elején ki kell választani a motor típusát, aztán Start amivel elfogadom és indul a teszt, lefut, majd használható a gép.
Az elején sajnos hibáztam mert amit alapból feldobott A:01 típust azt kellett volna elfogadni és én véletlen elforgattam a prk-t amivel meg lehet változtatni a motor kódját, ez akkor A:03 ra változott, mivel nem tudtam még akkor, hogy az mi rányomtam a START ra amivel elfogadtam, megtanítottam vele a motort. Így nem is indul a gép, de még a teszt sem fut le.
Akármit csinálok vele, belépek újból sokadjára a teszt-be, ott fel is dobja az elején a már most megadott A:03-at de most már hiába forgatom a prk-t nem tudok rajta változtatni. Valahogy vissza kellene varázsolni az A:01 re.
Kérdésem az lenne, hogy valaki tud-e benne segíteni, hogyan tudom megváltoztatni a motor típusát, vagy a panelt hogyan tudnám alap helyzetbe tenni, itthon házilag ez megoldható valahogy vagy mit tudok ezzel kezdeni. Szerviz menübe beléptem de ott sincs ezekre lehetőség.
Köszönöm.
Sziasztok!
Tanácsotokat kérném, kérdésem a hibákkal kapcsolatban:
kb 10 éves a mosógép 1-2 éve mászik el a helyéről centrizéskor. Lábak vízszintben, beállítva, stabil alapon.
modell sorozatszám: 50330001 utáni revízió
Olvastam h ezt a hibát a lengéscsillapító vagy a mosódobegység-felfüggesztés elöregedése okozza.
Nem vagyok szerelő, házilag meg tudom-e oldani a hibát?
A másik dolog a mosóvíz hőmérséklete: mosási fázis után közvetlenül ha 60 fokra is van beállítva, amolyan alig langyos a kilépő mosóvíz hőmérséklete. Normális jelenség-e ez vagy fűtőszál gond van a géppel?
Üdv:
Péter
Szép napot!
Fennti mosógép vezérlőjéhez kellene rajz. Hol lehet fellelni? Meg kellene javítani. Ránézésre nem túl bonyolúlt.De rajz nélkűl követhetetlenek az áramkörök.
Köszönöm a segítséget.
Üdv: Géza