Sziasztok!
Az említett egységet összekapcsolva a TV készülékkel a hangszórókból búgás hallható.
Készülékhiba vagy mi más egyéb okozhatja?
Köszönettel várnám az ötleteket ezzel kapcsolatban.
Üdv.:Csaba
Üdv mindenkinek!
Apósomnál van egy ehhez nagyon hasonló, régi LAMPART LB-50 zárt égésterű gázkonvektor, vagy ahhoz hasonló. A begyújtásával vannak, voltak is gondok. Ebben kérek segítséget.
Már tavaly is elég nehezen lehetett begyújtani, pedig szikrát adott. Sokára, sok próbálkozásra akkor még sikerült.
A múlt héten megint nem gyújtott, ki lett hívva egy szerelő, aki szét sem szedte, hogy ki kell cserélni az egészet....
Én szétszedtem a gyújtó láng részét. / A fő egység hibátlan / Valami gond lehet a porcelános "szikraközzel" is, mert volt, hogy adott szikrát, volt, hogy nem, vagy nem ott, ahol kellett volna, meg kormos is volt. Nem tudtam vele begyújtani, de kellett már fűteni, ezért meggyújtottam a gyújtó lángot egy gyufával, visszaszereltem, most működik. Feltűnt, hogy a gyújtóláng -szerintem- nagyobb, mint kellene. / biztosan valaki már megpiszkálta a fúvókát /
Vettem egy újat ez helyett, amit a mellékelt képen mutatok meg. Ennél a gyújtó kicsit hosszabb, mint ide kellene. Ahol vettem, azt mondták, hogy le kell csípni belőle, de nem tudta, hogy mekkorát?
Kérdezem, hogy mekkora szikraközt kell hagynom, hány mm-t? A réginél talán 4-6mm van, / ezt emlékezetből írom / de az sem biztos, hogy jól van beállítva, mert nehezen gyújtott már régebben is. Belegondolva az is lehet a probléma?????, hogy nagyobb a gyújtó láng, tehát a gyorsabban kijövő gáz "eloltja, elfújja a szikrát", ill. nem tud ezért begyújtani.
Köszönöm.
Üdv: formasu
Sziasztok.Valaki vasarolt ilyen tesztert.Kerek velemenyeket.Tobb valtozatban lehet vasarolni.Melyik a jobb?Koszonom.https://www.aliexpress.com/item/32837468328.html?spm=2114.12010615.8148356.1.72623af5HWq4RO
Sziasztok!
A címben nevezett berendezés került hozzám be.
A hiba a következő: Az ügyfél elmondása szerint villámcsapás érte a készüléket.
A készülék részben működik kivéve a PV(napelem) felől zárlatot jelezz a rendszer.
A készüléket szét szedve, az alkatrészek mérése közben, két darab hibás IGBT találtam.
Ezekről sajnos nincs semmi adatlap és vagy én nem találok.
Az IGBT-n következő felirat szerepel: 70N65 DM1 SL9BAY
Az én olvasatomban az első 5 karakter jelölné a típust.
Kérem a nagy érdeműt ha valaki tudja hogy mi a helyettesítője eme alkatrésznek, kérem segítsen ki egy kis információval.
Köszönöm!
Üdv Istvan78