You are here

LAMPART LB-50 zárt égésterű gázkonvektor-hoz hasonló begyújtása

37 posts / 0 new
Last post
formasu
formasu picture

Üdv mindenkinek!
Apósomnál van egy ehhez nagyon hasonló, régi LAMPART LB-50 zárt égésterű gázkonvektor, vagy ahhoz hasonló. A begyújtásával vannak, voltak is gondok. Ebben kérek segítséget.
Már tavaly is elég nehezen lehetett begyújtani, pedig szikrát adott. Sokára, sok próbálkozásra akkor még sikerült.
A múlt héten megint nem gyújtott, ki lett hívva egy szerelő, aki szét sem szedte, hogy ki kell cserélni az egészet....
Én szétszedtem a gyújtó láng részét. / A fő egység hibátlan / Valami gond lehet a porcelános "szikraközzel" is, mert volt, hogy adott szikrát, volt, hogy nem, vagy nem ott, ahol kellett volna, meg kormos is volt. Nem tudtam vele begyújtani, de kellett már fűteni, ezért meggyújtottam a gyújtó lángot egy gyufával, visszaszereltem, most működik. Feltűnt, hogy a gyújtóláng -szerintem- nagyobb, mint kellene. / biztosan valaki már megpiszkálta a fúvókát /
Vettem egy újat ez helyett, amit a mellékelt képen mutatok meg. Ennél a gyújtó kicsit hosszabb, mint ide kellene. Ahol vettem, azt mondták, hogy le kell csípni belőle, de nem tudta, hogy mekkorát?
Kérdezem, hogy mekkora szikraközt kell hagynom, hány mm-t? A réginél talán 4-6mm van, / ezt emlékezetből írom / de az sem biztos, hogy jól van beállítva, mert nehezen gyújtott már régebben is. Belegondolva az is lehet a probléma?????, hogy nagyobb a gyújtó láng, tehát a gyorsabban kijövő gáz "eloltja, elfújja a szikrát", ill. nem tud ezért begyújtani.

Köszönöm.
Üdv: formasu

File attachment: 
Comments
LACI058
LACI058 picture

Sziasztok.
Ne feledd a gyújtóláng vékony csövét jól kifújni mert ott pici kosz is akadály. Az a görbe valami pedig a lángterelő. Szerintem komplet ilyen egységet is lehet venni ha kell.
Üdv. Laci

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Ha megnézed az indítót, ott a képe, amit vettem.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello Formasu.
A régi egység képét is megnéznénk...azon is ilyen görbe az őrláng "terelője".
A napokban egy vadiúj 41 kW-os Hőterm kázánban láttam pont ilyen egységet, egy "szikla" nagyságú homokszem( vagy valami más) okozott dugulást a fúvókában. Pici volt az őrláng, gyufával meggyújtva csak addig működött, amíg ki nem hűlt a termoelem...persze amíg fűtötte a fő gázégő, minden OK, de ahogy a szobatermosztát kikapcsolta, rövid időn belül kialudt...Fúvóka csere megoldotta a problémát. Persze a "homokszemet" a hibás fúvókából a mai napig nem bírtan "kikönyörögni", semmilyen itt leírt, és itt le nem írt módszerrel...(megy a "ríz" hulladékba).
Ezért "okoskodtam" a topicod elején...

Üdv.: uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

Boldogblog
Boldogblog picture

Hali!

Ultrahangos mosóval?

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello Boldogblog.

"Ultrahangos mosóval?" máá a MÉH-ben ez is elvárás...? (Kalapáccsal, kívülről, összezúztam a homokszemet...a fúvókából most már "ríz" lemez lett...)

Üdv.: uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

Boldogblog
Boldogblog picture

Hát végül is adtál neki ultrahangot... Csak hosszú volt a nyele és nagy a lendülete.

0

Vote up!

You voted ‘up’

romulusz
romulusz picture

Szia!
Ha a szikra nem gyújtja be, de a gyufával meggyullad, véleményem szerint a gáz-levegő keverési aránya változott meg. Lehet a fúvóka, vagy a gáznyomás elállításának a hibája is.
Üdv: Gyula

0

Vote up!

You voted ‘up’

bütyök
bütyök picture

Üdv.Mindenkinek!

Nem olvastam végig a hozzászólásokat ,lenne néhány tapasztalati dolog amit megosztanék másokkal is. A gáz veszélyes dolog (ebben az iparban dolgozom villanyosként idestova 30 éve) ,láttam már egy két hajmeresztő dolgot.Ha már ennyire belemélyedtünk a javításba akkor javasolnám a következőket.A gázos részt ne bántsa ,ne állítsa el,ne bontsa meg csak az aki legalább gázszerelői képzettsége van.Amiért igazán klaviatúrát ragadtam a következők.
1 több hónapon keresztül működik az őrláng,(mint írta a kolléga) kormosodik,ez általában rossz égésre utal ,amit a fúvóka
eltömődöttségére vezethető vissza .szét kell szedni kitisztítani,összerakni beállítani. a korom jó szigetel villanyosan
tehát nincs szikra vagy máshol húz át.
2 akkor jó az őrláng képe ha kékes színű a lángja. Akkor jó levegő-gáz keverék keletkezik,és ha ezek után a láng kétharmadába beleér a hőelem vége akkor már rendben van,ha ezek nem így vannak akkor ezeket a dolgokat be kell állítani.
3 azt még régi motorosként tudom ha (autóknál ,motoroknál)a gyújtógyertya porcelánja elreped vagy a kábel megsérül akkor nem oda megy a szikra ahová mi szeretnénk.
Baleset mentes szerelést kívánok.

Üdv.
Bütyök

0

Vote up!

You voted ‘up’

ha7pj
ha7pj picture

Szervusztok!
Ügyelni kell a szikraköz nagyságára.3-5mm.Nem nagyobb mert akkor húz át máshol.
Túl kicsire nem lehet állítani mert koksz tüskék keletkeznek az állandó lángban és rövidre zárják a szikraközt.
üdv Emil

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Köszönöm neked is a segítséget. Akkor 4 mm körülire állítom.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

varga jano
varga jano picture
*****

Szia formasu!
A kiszerelt fúvókát én WD40-el tisztítom meg.Megszárítom.Majd vissza szerelem.A gázbojler fúvókáját kiszerelt állapotban szintén így tisztítom.Alkoholos filccel összejelölöm az alkatrészeket.Így az összeszerelésnél ugyan úgy rakok mindent vissza,ahogy a profi gázszerelő össze rakta annak idején.Ugyan is annak idején sokáig jó volt.Csak elkoszolódott.A gázbojler gyújtólángjának csövét pedig egyszerűen kimosom a koszból a csap alatt.A kazánt is szétszerelt állapotban letusolom a kádban miközben lapos ecsettel tisztítom a víz alatt.A gáz is piszkos.És por is ellensége.Üdv jano

0

Vote up!

You voted ‘up’

stevepapa
stevepapa picture

Szia!

A gyújtókábelt is cserélni kellene. Lehet, hogy valahol átüt, áthúz és kevés " teljesítményt " ad le.

Üdv Stevepapa

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Köszi, erre gondoltam, de ez a kábel szigetelt, és a levegőben jön, nem ér semmihez, a vége csatlakozik a porcelános gyújtóra. Ez ami nekem már "gyanús, hogy hibás lehet", cserélni is fogom.
Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

stevepapa
stevepapa picture

Szia!

Elég ha a "levegőre húz" át, mikor ráteszed a tetejét akkor meg arra. Előszeretettel szokott a porceleány szigetelő csatlakozásánál a dobozra átütni mikor összerakod.

Üdv Stevepapa

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia Stevepapa!
Mielőtt először szétszedtem, nem volt szikra, vagy olyan helyen volt, amit fölülről nem láttam, de akkor az nem jó helyen volt. Levéve a burkolatot, már volt szikra. Ebből következik, hogy gyújtókábelt is vennem kell.
Ha a porcelán szigetelő csatlakozásánál üt át a dobozra, hogyan védekezzek ez ellen? Ott éppen nincs szigetelés, pár milliméteren. Húzzak rá valami műanyagot?
Köszi.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

stevepapa
stevepapa picture

Szia Formasu!

Ha jó a csatlakozás általában a szikrát is jó helyen adja le. A csatival szembe csillámot ragasztottam kb 8-10 cm nagyságút. A nappaliban kínlódott nekem is, most az a része jó. Érdekes módon most ha teljesen 0-n van elalszik az őrláng, egyesen nem kapcsol még be és el sem alszik. Nem értem.

Üdv Stevepapa

0

Vote up!

You voted ‘up’

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
Itt nem az "elfújás" a baj, hanem túl sok, vagy túl kevés gáz esetén nehezebben gyullad meg a keverék. A földgáz robbanási határértéke 5-15%. Ami azt jelenti, hogy ebben a tartományban gyullad meg a legkönnyebben. Nem véletlen a fúvóka mérete. A hozzákevert levegővel tudod még szabályozni a keveréket. A szikraköz 3mm-nél ne legyen nagyobb, és ne a hőérzékelőre, inkább a beömlőcsőre ugorjon át. Én a C-24-es kazánommal játszottam el ezt, de mióta beállítottam max. a 2-3-ik szikrára begyújt. Az őrláng is kisebb, így csökken a gázfogyasztás is.

Üdv! Kalex

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia Kalex!
Bocs a kérdésért, de most láttam ilyet először.
Most sem a hőérzékelőre ugrik a szikra, hanem a meghajlított cső végére, és mégsem gyújtja meg! Hol lehet állítani ezen a levegőt, azt nem tudom. Ez nem olyan, mint a cirkó!
A fúvókát, a csavar egy helyzetben tartja, azon nem tudok változtatni!
Összeszerelve meg az első képen látszik.

Üdv: formasu

File csatolás: 

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
Az őrlángot valószínűleg a gázszelep egyik csavarjával szabályozhatod. Ha mégsem, akkor kisebb átmérőjű fuvóka kell...
A gázszelep típusa?
Üdv.: uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia Uniman!
Az indító képen látható a gyújtó láng rész. Ez nem hasonlít rá!
A készüléken van jobb oldalon egy ajtó, ott van a FŐ egység. Onnan jön alul egy alu cső, az elején alulra középre, a gyújtó lánghoz, arra az egységre, aminek a képét az indító topikban mellékeltem.
Az is lehet, hogy ez FÉG gyártmány, de régi.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

SzBálint
SzBálint picture
**

sziasztok: az eőbbi képen FÉG szabályzó van.

Bálint

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.

Az a "FÉG szabályozó" az egy EuroSit gázszelep, amely rengeteg gázkészülékben használható: http://gameco.com.au/minisit-combination-control-valves-and-accessories/

Üdv.: uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Az már szinte biztos, hogy a miénk mégis csak Lampart készülék, és nem FÉG. Szerencsére a gázszelep / Fő egység / az jól működik még, és ha a begyújtás is jó lesz, akkor nem kell gondolkodni másik készülék vásárlásán.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

SzBálint
SzBálint picture
**

szia:a lényeg, a FÉG konvektorunkban ilyen van.
Rengeteg konvektort szállítottak külföldre
A Lampart mindíg igyekezett külön úton járni.

Bálint

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Köszönöm Bálint! Akkor a miénk mégis csak Lampart lesz, mert nem ez.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
http://n1.teszvesz.hu/photos/00/cb/6516_2_big.jpg
Ilyen? Eurosit 630 gázszabályzó? Akkor egy csavar tartja a műanyag burkolatot (a gázszabályozóét), alatta látni fogod a hernyócsavar, jobbra fent az őrlángé...
Bal felső csavar ezen a fotón...:
Üdv.: uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Ez sem az!
Itt van egy kép, ehhez hasonlít a főegysége.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

uniman
uniman picture
**

Hello.
Akkor "újratervezés" CR6 kombinált gázszelep: http://www.comtherm.hu/index.php?stilus=lap&hiv=71&forr=27
Ilyenem nincs "raktáron"...
Üdv.: uniman

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Ehhez a jobb oldalihoz hasonlít a készülék, de itt sincs oda írva, hogy milyen gyártmány!
Valójában nem a fő egységgel van a gondom, mert az szerintem jó, hanem azzal, hogy nem tudom begyújtani szétszedés nélkül, pedig szikrát ad, csak gyufával! Utána már jól működik.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

exGelkás
exGelkás picture
*

Szervusz formasu!
A gázszelep, gyújtóláng kivezető csőhollandere alatt van, egy nagyon fínom fémszita, szűrő. Annak idején, szüleim konvektor begyújtásánál, a tisztítása, mindig hatásos volt.
Üdv:
exGelkás

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Köszi, ezt láttam, ez nincs eldugulva, mert a gáz jön rendesen át rajta. Ha egyszer, végre meggyullad a gyújtó láng, már ég tovább rendesen!

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
A szikrának mindenképpen a gázon keresztül kel ugrania. Mellette nem igen fogja begyújtani.

Üdv! Kalex

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia!
Igen, a szikra ott van a hajlított csőszerű akármi végén, de a fúvóka lent fújja oda gázt, és még előtte is jöhet fölfelé a gáz, / van ott néhány mm! /és nem a csőben, így nem ér a szikrához.Az is lehet, hogy hibás a gyújtó porcelánja, és elviszi a szikra egy részét. Amikor oda megyek, kicserélem a porcelános gyújtót, és ez kiderül.

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

SzBálint
SzBálint picture
**

szia:Nálunk FÉG van, minden ősszel drótkefével letisztítom a gyújtóláng kivezetést(fújd is le a port) és az elektródát.
A lángot ennél be lehet állítai, ezen 3-4 cm.
A gyújtóelektróda kb 4-5 mm-re van.Ha görbe, akkor az irányán is kell állítani.

Bálint

0

Vote up!

You voted ‘up’

formasu
formasu picture

Szia SzBálint!
Lehet, hogy ez is FÉG gyártmány, nem tudom, csak azt, hogy bármelyikre hasonlít, és régi. LED-es jelző nincs rajta, mint a FÉG-eken. A boltban mondták, hogy milyen, de nem jegyeztem meg.
A Tiédnek is ilyen a gyújtó része? Ennél a lángot nem lehet állítani / nem látom, mivel lehetne! / talán csak a fúvóka cseréjével.
Hozzá teszem, hogy most láttam ilyet először!

Üdv: formasu

0

Vote up!

You voted ‘up’

Kalex
Kalex picture
*****

Szia!
"Lehet, hogy ez is FÉG gyártmány, "
Ez LAMPART! Te írtad. A gyújtólángot a fúvoka cseréjével lehet állítani. A keverési arányt a fúvóka fölött levő keverőcső és a fúvóka távolságával. A befújt gáz automatikusan végzi a keverést a résen beáramló levegő hozzáadásával.

Üdv! Kalex

0

Vote up!

You voted ‘up’

More similar content