Sziasztok,
a fenti - már nem fiatal - készülék azt csinálja, hogy mosás indítás előtt a beállított hőmérséklet magától össze-vissza ugrál, mintha a gombot nyomogatnám. Mosás alatt is ugyanez a jelenség, de ekkor már nem állítódik el - tiltva van ez a kezelőszerv - 3 gyors csipogással jelez ilyenkor. Vagyis mosás indítás előtt kicsit lutri, hogy valóban a kívánt hőmérséklettel indul el a program, mosás közben pedig rengetegek csipog véletlenszerűen.
A kezelő panelt kivettem, átnéztem, a kérdéses mikrokapcsoló biztosan nem kontakt hibás, lenyomáskor határozott kattanás után zár. A forrasztások szépek nagyító alatt is, a kirikus alkatrészeket megmértem, átforrasztottam, rendben vannak. A program tárcsát kontakt sprével és alkohollal megtísztítottam, kifogástalan aranyozott felület.
Nagyon úgy néz ki, hogy nem mechanikai jellegű a hiba, hanem inkább elektronikus. Egyszerű konstrukció, van rajta egy MCU, kapcsolók, ledek, elég sok passzív elem, de semmi kirívó. Kb. egy éve kezdte ezt a random csipogást, az elején nagyon ritkán és ahogy halad az idő, egyre gyakoribb a jelenség. Az, hogy még start előtt elugrik a hőfok, 2-3 hete jött elő. A programok egyébként rendben lemennek, más probléma nincs vele, F-es hibakód soha nem jelenik meg.
Külföldi fórumokon rengeteg "három gyors csipogás" jellegű panasz van, de semmi konkrétum, azt gondolom ez valami típushiba lehet, ami a korral jön elő. Esetleg valaki találkozott már ilyennel, van valami ötlete ?
A panel felirata: 15002472-03 / EDT154-10
Ilyen panel
Köszönöm,
imedve
Üdv!
Ismét elektronika probléma. Hotpoint_Ariston_KRA640 X kerámialapos főzőlap.
F 18 kódot ad kb 60-70 másodpercre a bekapcsolástól.
Eleinte múló rosszullétként jelentkezett.
Most állandósult.
A lényeg a lapok nem fűtenek.
A modult átkondiztam, kiszáradt kondik gyanúja miatt,nem jött be.
Most már a relék következnek,mást amúgy nem is igen lehet már benne cserélni.
A gyanúm valamelyik valószínű amelyik a 0 át kapcsolják nem érinkezik,
relék kattanást amúgy nem hallani,csak a kód nem igazán erre utal.
A panelek közötti kábel ép,csalakozók, szorosan zárnak.
Szóval a kérdés esetleg valaki futott e bele ebbe a hibába?
Méregetni nem egyszerű meg kezelni összerakva lehet az üveg lap miatt.
Az Sm.
http://elektrotanya.com/hootpoint_ariston_kra640_x.rar/download.html
F18 Communication VISUAL BOARD UART1 <--> EXTERNAL BOARD
1. Power off the appliance, wait 3 minutes and power it on.
2. Check the communication wires of the boards.
3. Check continuity of UART1 wire (CN03)
4. Replace the Display board
5. Replace the power board
6. Power off the appliance, wait 3 minutes and power it on.
F18 Kommunikáció Vizuális TESTÜLET UART1 < - > külsõ IT
1. Kapcsolja ki a készüléket , várjon 3 percet és kapcsolja be.
2. Ellenőrizze a kommunikációs vezetékeket a lapok .
3. Ellenőrizze folytonosságát UART1 huzal ( CN03 )
4. Helyezze vissza a kijelző tábla
5. Helyezze vissza a teljesítmény kártya
6. Kapcsolja ki a készüléket , várjon 3 percet és kapcsolja be
Ilyen hibával ennyit találltam.
A krimpelt csatit javalja ellenőrízni
https://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=ru&u=http://monitor.espec.ws/section36/topic211795.html&prev=search
Üdv. Mindenkinek . A gépbe volt egy kevés víz az ajtó lezárva , de egy zokni és némi apró pénz eltávolítása a szivattyúhoz vezető harmonika csőből a kifolyó víz szabad utat kapott , de az ajtó lezárva és ott a kis piros kulcs. Szivattyúzásra kapcsolva kiír 3 perc de csend és egy idő után vissza számlálás nélkül 0 perc majd F05. Centrifugára kapcsolva kiír 13 perc , dob forog és végig megy a program szivattyúzás nélkül.Bár melyik másik programon (ahol vizet is kellene fel venni ) kiírja a hátralévő időt és elindul egy végtelen szivattyúzás (lehet , hogy ott is kimenne F05-re , csak már nem vártam meg ).
Van ennél a gépnél hiba kód törlés ? Mert mint ha nem tudná magát túl tenni azon hogy el volt dugulva. A lezárt ajtó is összefüggésbe volna ezzel a hibával. Valami ötlet?
Üdv. mindenkinek . Mindent csinál , vizet vesz , forog , mos , de mikor szivattyúzni kell , csak hallgat . Szivattyú jó , de próbára cserélve . Hiba kód nincs . Ez egy 3F motoros szárító mosó , pazar megoldással , a panelon relé kapcsolná a szivattyút .Van ennek teszt programja ?
Emlékeim szerint 8-9 éve volt egy megoldatlan Hotpoint - Ariston Aqualtis ugyan ilyen hibával , az csapágyas is volt és egyszerűen nem találtam megoldást , akkor szétbontottam .
Most csak a panel van nálam . Van valakinek valami ötlet-tapasztalat ?