Üdv!
A fent említett gép egyik napról másikra nem csinál semmit. Szétszedtem, kisebb keresgélés után feltűnt, hogy nem világít a piros ajtó zárva jelzés amikor elindítok egy programot. Gondoltam én, hogy megvan a hiba. Ám az ajtó bezárt. Megvártam míg kinyit, kiszedtem az ajtózárat. Szétszedve láttam, hogy a PTK kicsit fekete felül, de szétszedett állapotban tesztelve tökéletesen dolgozik. Mérhető, hogy átad, illetve határozottan kattan is. Ekkor kiszedtem a panelt. A szokásos kondi cseréken túl vagyok már. Fogalmam sincs, hogy a panelon mi érzi az ajtózár behúzott állapotát.
Abban kérnék segítségét, vagy tanácsot, hogy az ajtózár attól, hogy behúz lehet rossz? Hogy bírom tesztelni, hogy jó-e? A panelon mely alkatrészek felelősek a behúzott állapot figyeléséért?
(Annyi lett közbe, hogy sok ki/be kapcsolás után egyszer elindult a gép, kigyulladt a LED, hogy az ajtó zárva van, ám a program végén rögtön kialudt a led. Nem várta meg míg kinyit az ajtó, tehát úgy érezte, hogy nyitva van, miközben feltépni se bírtam.)
A panel
Megoldódott:
Köszönöm a segítséget, a motor volt a ludas. Kifújtam kompresszorral, ezután egyből elindult. Ekkor leszedtem, és láttam, hogy a szénkefék éppenhogy beleérnek! Kicseréltem, és tökéletesen dolgozik. Tanulságos volt.
Sziasztok!
Indesit WIDE126 mosó-szárítógép rendesen kimos, centrifugáz, de szárításkor "tocsog" a ruha a víztől (fűteni fűt rendesen). Már fura volt első próbamosáskor hogy mosási és centrifugálási ciklus után, szárítás alatt sok vizet enged a dobba, de nem foglalkoztam vele, gondoltam ez ilyen. Majd mikor a ruhát akartam kivenni éreztem hogy feltűnően nehéz és csavarni lehetett belőle a gőzölgő vizet. Megpróbáltam ruha nélkül. Rátettem csak szárításra. (Másik gépeknél soha nem mértem, de emlékeim szerint pár másodpercig szoktak vizet engedni a dobba a felmelegedés miatt és kb. 5 percenként ezt leszivattyúzni). Ennél a gépnél pontosan 30 másodpercig enged vizet a gép a dobba a 3. szelepen, nemsokkal ezután ki is szivattyúzza és mindezt 2-3 percenkén. A dobba nem látható ugyan a vízszint, viszont a lyukakon azért látható hogy vízbe ér kicsit a dob alja és ez pont elég arra hogy idővel felnedvesítse a ruhát.
Nem tudom mi szabályozza szárításkor a víz ráengedés idejét. Vízszint szabályozót cseréltem, de nincs változás. Kondikat is cseréltem az elektronikán de semmi változás.
Szerintetek?
Köszönöm előre is a segítségeteket.
üdv.: G.
A mosógép elkezdi beszívni a vizet,és elkezd mosni de amikor cetrifugálni kellene letilt az elektronika, egy mosógép szerelő azt mondta elektronika csere, de a barátom megkért hogy nézem meg, nem e meglehet oldani valahogy.
A panelon nem látszik semmi sérülés triakok nem zárlatosak, mindet kimértem. Ha valakinek van ötlete szívesen fogadnám, köszi mindenkinek.
Sziasztok
Hogy szoktátok javítani ezeket az egyberagasztott csodás dobokat?
Elsöre arra gondoltam hogy 1mm es korongal az illesztésnél körbevágom, majd a peremén 5 ös csavarokkal összehuzatom és sok fbs ragacs.