Sziasztok!
Egyik ismerősöm hozta ezt az inverteres mikrohullámú sütőt. Sajnos a NEFF néven kívül semmilyen típus azonosító nem szerepel rajta. Az inverter kimenetén két 3.6nF 3KV kondi van, egy-egy diódán át a két félperiódus tölti őket. Így sorba kötve elvileg 6KV -ot bírnak.
Az egyik kondi alja megégett, gondoltam cserélem és kész. Tettem bele egy 3.3nF 4KV -osat, ekkor megégett a másik eredeti kondi. Egy pillanat alatt....
Átméregettem, minden kondenzátor kapacitása rendben, ellenállások rendben, félvezetők - amit mérni tudok rendben.
Az feltűnt hogy a kimeneti feszültséget nem méri, nincsen feszültségosztó a szabályzó hurok számára. Csak a kimeneti áram alapján szabályoz (szerintem) egy kis soros trafón át méri.
Kerestem még két nagyobb kondenzátort amikből sorba kötve lett 3.5nF 6KV. Indítom, egy másodperc alatt kinyírta a 3.3nF 4KV -os előzőleg beépítettet.
Találtam egy idegen nyelvű fórumon egy hasonló esetet, ő nem talált rá megoldást - pedig az eredeti kondenzátort is megrendelte párban. Azt is felgyújtotta.
Most nem találom a fórum bejegyzést.
Talán a magnetron nem működik, és terhelés hiányában szalad túl a feszültség?
Csatolok képeket, ha valaki találkozott már ilyen esettel kérem ossza meg velem a megoldást.
Köszönöm!
Joco
Szervusztok.
Megjavítanám a fenti gépet, de elfogytak az ötleteim. A jelenség: Bekapcsoláskor az dátumot és időt meg kell adni. Ezeket efogadja és rövid időre kiírja, "karbantartás" hallhatólag kattan a fűtés relé és azonnal az kijelző a "konnektor " jelzést mutatja. A használati szerint ekkor ki kell húzni, 20sec múlva ismét bedugni. Ha ismét ezt jelzi az óra és dátumbeállítás után akkor szervízbe kell vinni. Itt tart a gép.
Szétszedtem. Nem a kedvenc javítani valóm, mert nehéz, különösen az idősebb darabokat, megbízhatóan rendbetenni. Kapásból a fűtőszálra, vagy az NTC-re gyanakodtam a relé kattanás miatt, de azok és a hőbiztik is rendben vannak. Végig ellenőriztem a mikrokapcsolókat, de azok üzemképesek. Próbáltam a táp-vezérlő panel csatikat lehúzogatni, de semmi mást nem mutat a beállítások után, mint a "konnektort". Sérült szoftverre gyanakodtam, Vezérlő panel csere után továbbra is a "konnektor " jelzést adja. Ismét végig mértem a kapcsolókat és a motorokat illetve a fűtést. A vízirányító szelep forgatómotorja feltűnően nagy ellenállást mutatott. 2-3kOhmot. Kiszereltem, megtisztítottam a keféket és külső tápról is meghajtottam. Jónak bizonyult. Visszaszerelés után viszont megintcsak konnektor volt az eredmény. Itt tartok és nincs más ötletem, mint a kezelő felület panelja, de ezt nem tartom logikusnak, és ha nem muszáj nem is vennék bele. Valaki segítene? Normális szervízdoksim sincs, bár a korábbi gépek doksiai többnyire jók, de azokban sem találtam erről semmit.
JF
Programválasztó hosszan nyom, sok led világít, utána start és elindul de nincs programjelzés, csak villog a start. Gondolom valami tesztprogram. Utána reset, újraindít, müxik. Valameddig.
5let?
Szép estét!
Feltűnt, hogy mostanában több mosógépekkel foglalkozó topik is keletkezett. Ennek kapcsán jutott az eszembe, a még nyáron történt eset az Indesit WISL85X keskeny elöltöltős mosógépünkkel.
A jelenség a következő volt: időnként leállt program közben.
A ledekből az
F08-as hibakód volt leolvasható (kapcsolódó manuálok: http://elektrotanya.com/?q=showresult&what=indesit%20error%20code&kategoria=haztartasi&kat2=all)
Az F08-ra ilyesféle okosságokat lehet találni a manuálokban:
F08 - Fűtési hiba (fűtőbetét testzárlat, vagy vízszintszabályzó kontakthibás, panel bepárásodva, hibás)
F08 - Heater relay cannot be activated (fűtés relé nem kapcsol)
F08 - Heater relay stuck (fűtés relé beragadt)
Miután 2x ilyesféleképpen leállt -az 5-6 mosásból- álltam neki utánanézni a dolognak.
Sajnos azt nem tudtam, hogy pontosan melyik fázisban is állt meg a program (nem ültem mellette).
Általában szeretek az egyszerűbbtől a bonyolultabb felé haladni (hogy ez praktikusság-e, vagy csak szimplán lustaság, döntse el ki-ki maga), ezért nem álltam neki egyből szétborítani a gépet és ellenőrizni a fűtőszálat, annak reléjét, a vízszintszabályozót, a panelt, etc..., hanem leültem gondolkodni... gondolj-gondolj-gondolj... (persze egy csupor "mézet" magamhoz véve ;) )
A panel párásodását hamar elvetettem. Szerintem, jobbára csak városi legenda (urban legend) lehet, hasonlóan, mint pl. a calgon...
A fűtéssel nem tudtam mit kezdeni, ahhoz borítani kell a gépet.
De a vízszintszabályozás felkeltette az érdeklődésemet, mégpedig azért mert mi van, ha nem annak az érzékelője szart be, ha nem egyszerűen csak azért tilt le a program, mert x idő alatt sem képes elérni az elvárt vízszintet a gép? (én elképzelhetőnek tartom, hogy raktak timeout-okat a programszakaszokba -én tennék-)
A köv. kérdés:
ha így van, akkor miért nem érheti el a megadott idő alatt a vízszintet?
Válasz: nincs elegendő víznyomás a vízhálózatban. De volt.
Válasz2: eldugult, leszűkült, megtört a cső. Nem.
Megoldás: nem maga a cső, hanem a vízbetápnál a vízszűrő betét volt a kelleténél jobban eltömődve rozsdás fémreszelékkel, szutyokkal.
Kitakarítva azóta is (már 2-3 hónapja) probléma nélkül megy a gép!
A gép egyébként még
szaki-szűz és 7 éves, kb. 2 évvel ezelőtt takarítottam ki utoljára ezt a szűrőt, karbantartás végett. Akkor nem volt ennyire szennyezett. Feltehetőleg az elmúlt 2 évben volt 1-2 csőtörés, javítás a hálózatban és szépen behordta a szutykot.
Tanulság, és amiért ezt a történetet leírtam: Nem kell mindjárt nekiesni mindennek, nyugalom, a hosszú élet t(r)itka.
Másrészt elnézést kérek a háztartásis-szakemberektől, amennyiben nekik ez egy triviális checkpoint, és az elsők között van ennek ellenőrzése, de a neten a fórumokon erről pl. sehol nem olvastam, ezért is gondoltam, hogy megosztom másokkal is az infót.
ui: sajnos a magáról a szűrőről nincs most képem, nem fotóztam le és most hirtelen a neten sem leltem. A későbbiekben ha megint takarítom majd frissítem a topikot vele...
Mikinek köszönhetően itt egy kép a -még a helyén lévő- vízbeengedő-szelep környezetéről:
![](/files/forum/2011/09/Beenged%C5%91%20szelep.jpg)
...és íme itt van testközelből is a hunyó:
![](/files/forum/2011/09/Trutyis%20sz%C5%B1r%C5%91.jpg)
Ami azt illeti, valószínűleg ő sem lesz soha a patyolat évének reklámarca. :)