Üdv. Mindenkinek!
Adott egy 50SLTA8500USA típusú, androidos fent nevezett tv, mely bekapcsolás után csak fel dobja 5mp-ként, hogy "kevés a szabad terület" megnevezésű inzertjét és semmi tovább. Szerintem nem tudja betölteni a saját indító programját sem, azért nem működik. Ezt az egyik pillanatról a másikra megcsinálta bekapcsolás után. A tulaja sosem végzett tárhely felszabadítási " akciót ", aztán tényleg lehet, hogy megtelt, de lehet, hogy szoftver hibás lett. Törölném én is a tárhelyet, de nem tudom, mert nincs menü, vagyis nem jutunk el odáig, hogy bármit is tehetnék vele. Érdekes, mert ha a távján megnyomjuk az alkalmazások nevű gombot, akkor azok megjelennek, de semmit nem lehet velük tenni. Kellene egy teljes reszet, de 4725-ig nem tudok eljutni, egyéb reszetelési eljárásról meg nem tudok.
A készülék egyébként Vestel, 17MB170 lappal.
Találkozott már valaki hasonló dologgal?
Köszönöm!
Hello.
Segíséget kérek, mert éjszakára mindig áramtalanítanom kell ezt a tévémet (ágyból kimászva), olyan zavaróan "cicereg" kikapcsolt állapotban. Kellett hozzá emiatt egy kapcsolóval ellátott tápkábelt készítenem. Viszont, ha (zizegős)készenléti állapotában a 230V-ot megszakítom és újra visszakapcsolom (azonnal vagy több nap múlva, a lényeg STBY állapotban áramtalanítsam) akkor STBY-ben is csöndben maradt. Ez vajon tulajdonság vagy gyári hiba, mivel újkorában is ezt produkálta, csak az akkori tulaj ezt nem hallota (én igen, mert ott voltam beüzemeléskor, felhívtam rá a figyelmet ,de annyiba maradt..)
Kösznön, ha valakinek volna erre buherálás mentes megoldása. (nem a BUHERA nevű kollégára célzok)
Üdv.: uniman
Üdv Mesterek!
Ebbe a tescós csodába keresek flash tartalmat.
17MB82S a main, VES400UNES-05-B a kijelzője.
Köszönöm a segítséget...
Sziasztok
Eme tv-be keresttem a p csatornás mosfet-et aminek a tápja nem indult. Helyre ált a rend teljes üzembe van minden jó kivéve a dvd lejátszója ami kb 5 perc után megál a kép kimerevedik a dvd fej meg erősen olvas de nem talál semmit. A tv táp része teljesen újra rakva (kondik stb). A dvd trüköket próbálgattam amit rossz olvasásoknál szoktunk ajálgatni de semmi eredmény itt valami más lehet...
A fej szalag kábele csúnyán gyűrődik de át ad minden szála (multiméterrel tesztelve.)
Valami megoldást kellene találnunk hogy még egy picit üzemelhessen a készülék.
A sininél 11+áfáért van bele új de jobb szeretném bontásból megtalálni vagy javítani valahogy.
DVD LOADER FORYOU SLOTIN-WO/DIVX-GR1(MB27)
966950