Sziasztok!
Nem oly régen meggyűlt a bajunk az LG TV-nk okos távirányítójával. Mint máshol, ahol kisgyerek van, állandóan a kezében van. Minden figyelmeztetés ellenére esett már le, de meglepően jól bírja. Most annyi történt legutóbb, hogy betegeskedett és éppen telibe sikerült rókáznia a távirányítót. Egy szép kupacban állt éppen a közepe. Gyors törlés, elemek ki, szétszedtem. Nagy segítség volt a YT, egy használaton kívüli bankkártyával szépen meg lehetett az elemtartó felőli végéről a sarkáról indítani, utána már adja magát. Masszív cucc, bírja. Meglepő, hogy feketének gondolná az ember, de a hátulja átlátszó.
Átmosás után szárítás, majd próba. Néhány másodpercenként mintha nyomná valaki az OK gombot. Akkor még vizes, nem száradt ki. Hőlégfújós pákával próbáltam óvatosan kiszárítani, sajnos nem bírta. Már nem kapcsolt magától, de nem kattant, pedig működött, persze nem volt stabil. Van otthon vagy 200db sokfajta mikrokapcsolóm, de nem találtam. A neten keresgélve a méretek és kinézet alapján, a HQ-s 4.2x2.8mm SW1000S42 tűnt elérhetőnek. Jók a méretei, nem pont olyan, de működik. A fémház és az apró méret miatt könnyen összeónozódik, óvatosan kell felrakni. A többi gomb domborított fémlemez egy műanyag fóliára ragasztva, szerencsére sérülésmentesen lehúzható és a forrasztás után visszaragasztható.
Ahogy készen lett, megtaláltam a mikrokapcsoló készletem és volt benne egy fajta, ami szintén jó lehetett volna. Van még tartalék! :)
Sziasztok!
Kezem közé került ez a kis lcd tévé, aminek inverter fokozata megadta magát. A trafó meghajtó kissé szétégett. Eredetileg p2503npg található benne. Elvileg "süni"-nél kapható (közel négyezer), de talán lehet valamivel helyettesíteni. Mielőtt rohannék megvenni az eredetit, gondoltam rákérdezek van-e valakinek tapasztalata, vagy ötlete a dolog kapcsán.
Köszönettel: Kiss Z.
Sziasztok!
A fent nevezett készülékhez kérnék segítséget, bekapcsolva a led átvált kékre, és egy idő után kikapcsol készenlétbe. A tápban csak a készenlét 5V-ját tudtam mérni, a többi feszt nem, és a 380V helyett is csak 280V körül van. A táp típusa 1H486W, de nem találtam róla rajzott, hogy a két smd ic közül melyik vezérli a PFC kört. Ennek a tápnak az élesztésében kérnék segítséget.
Sziasztok
Van egy LG42LW579S led tévém ami bizonyos idő közönként pattogó hangot hallat. Hibátlanul működik, de nem tudom ez a pattogó nag ami kb percenként hallható, mi okozhatja? Találkozott már ilyennel valaki?
Tibi