Szevasztok Kollégák!
Sorvégtranzisztor zárlattal került hozzám a TV, aminek az oka a visszafutás kondenzátor hibája volt.
De mondta a tulajdonos, hogy olyan gond is van, hogy halk a hangja, de ha az antennadugót megmozgatja, akkor megjavul.
Tehát szerinte valahol a dugó körül kereskedjek. Magyaráztam, hogy PLL, meg hogy behúz, vagy nem húz be.
A tuner mellet van a hangmodul, gondoltam forrasztási hibára. Kiszedtem a panelt, végigforrasztottam.
Visszadugtam, és láss csodát, ezt követően a TV meg sem nyekkent.
Mondom az okát.
A kvarcok alatt is van forrpad a felső oldalon, nem csak hátul, de nem látszik, mert a fémház túlfedi.
Na most.
Amikor végigforrasztottam a panelt az ón átfolyt a lyukgalvánon a másik oldalra, és a kvarc fém teste összezárta a két kivezetést.
Csak hát nem könnyen jöttem rá.
Végül is a panel nem lett teljesen tökéletes, kábel TV-ről az egyik csatorna jó, a másik kevésbé.
Elfogadták, és elvitték ebben az állapotban a készüléket.
Ha lett volna több idő, és lehetőség, akkor lehetett volna még a kvarcok körüli kis kapacitások változtatásával javítani ezen az állapoton.
A TV: MODEL NR 28P2TL2-NXD Panelen szitázva: 6SZ.190-V8, ez a 11.2 egyik változata.
A hang panel: 11.2 NICAM DOLBY BG 7RS 175 90900067.
Az IC-k: TDA9875; TDA8917; TDA7052A; SAA7710T/104 SMD.
A kvarcok:
Q301 24.576MHz; Q302 36.864MHz.
Lehet, hogy a tapasztaltabb kollégáknak nem érdekes az eset, Tőlük elnézést kérek.
De hátha lesz olyan kolléga is akinek talán érdekes lesz.
Üdvözlettel: Pista.
Szevasztok!
A téma neve szinte mindent tartalmaz.A teljesség kedvéért Philips 20PF4121 LC4.1E AB -ben lakik.
A jelzett táp meg van szórva a fenti diódával, ebből 2 nagyon vezet.
A nyitóirányú (220mV) mérés szerint schottky dióda.
Sajnos sehol nem találtam semmi utalást az adataira. Tudnátok-e segíteni?
üdv
Dr.Távadó
Ez a kis 19' led-es megvilágítású olcsó kínai TV 1366x768 felbontással bír. VORTEX LED-V19C02D , benne két modullal a kommutációs tápegység LXC1202, 2013 -as gyártmány és a másik lapka a CV9202L-S több fajta készülékben is megtalálható.
Működés közben eltűnt a kép majd égett szag érződött a belsejéből, többet nem indult.
Egy nagyon gyengén szűrt tápegységgel alulméretezett kondenzátorok rendelkezik, ezért a készülék élettartama alig több mint 2-3 év. Az LXC1202 tápegység 12V állít elő 220V hálózatról. A primer részen a C110: 33uF/400V helyett 47uF/450V-ra lett cserélve, Felpuffadt és zárlatos lett a szekunder 12V szűrésénél a C212: 470uF/25V , ez okozta a PCB oldalom az égést lásd a mellékelt fényképeken: ezen már nem sikerült segíteni eddig...
A tápban még cseréltem a C212 és C214 et 1000uF/35V -ra, a C213 -at 470uF/35V-ra.
Várok tippeket a hiba megoldásához . Részlegesen hasonlít a Supra_bbk_cv9202l-t rajzával, de mégsem egyezik teljesen.
Sziasztok.
Jott hozzam egy ilyen TV pislogo LED-el.
Az Y-SUS zarlatos volt. Csomot meregettem benne es talaltam par rossz FET-et.
Q704
RJP63K2
Q708(B)
RJP30H2A
Q709
KF7N60F
Ezeket kicsereltem, mas hibat nem talaltam.
Osszeszerelve a TV latszolag hiba nelkul mukodik.
Merjem hasznalni, vagy valamiket le kene meg ellenorizzek?
Nincs nagy tapasztalatom plazma TV-kkel, LCD-ket javitottam es persze regebb CRT-ket.
Kerlek ha tudtok segitsetek.
Minden jot,
Janos