Sziasztok
Adott egy (így azonosítottam) GG TWIST 230 GardeGate kapuvezérlés.
Legtöbbször teszi a dolgát, de nagy melegben meg télen elmegy a beállítása, pedig ennek bírnia kéne. Nem ázik be és bogarak sem költöztek bele. Beállítom megy egy darabig majd megfordul a két szárny elsőbbsége így túlcsuk és visszanyit. Ezt eljátsza jó párszor míg sikerül annak a szárnynak előbb becsukódnia ami ütközik. Ilyenkor szépen rázár a másik. A motorok ilyenkor halhatóan zúgnak 15 sec ahogy a leírásokban van.
Ki ismeri ezeknek a lekivilágát mi lehet a hiba.
Gondoltam a potikba kontakt60 belefújok és megmozgatom, de ezek piher potik nem biztos, hogy jót teszek vele.
Tanácsaitokat várom.
Köszönettel Laci
Sziasztok!
A címben nevezett berendezés került hozzám be.
A hiba a következő: Az ügyfél elmondása szerint villámcsapás érte a készüléket.
A készülék részben működik kivéve a PV(napelem) felől zárlatot jelezz a rendszer.
A készüléket szét szedve, az alkatrészek mérése közben, két darab hibás IGBT találtam.
Ezekről sajnos nincs semmi adatlap és vagy én nem találok.
Az IGBT-n következő felirat szerepel: 70N65 DM1 SL9BAY
Az én olvasatomban az első 5 karakter jelölné a típust.
Kérem a nagy érdeműt ha valaki tudja hogy mi a helyettesítője eme alkatrésznek, kérem segítsen ki egy kis információval.
Köszönöm!
Üdv Istvan78
Sziasztok!
A fent nevezett készülék hibája a következő:áram alá helyezés után stby led piros,bekapcsolás után kijelzőn "ON" felirat jelenik meg és itt meg is ragad,a kép fekete,se osd,se hang,tehát semmi csak a nagy sötétség.
Ezek után jöhet a tételes vizsgálat(tápfeszek....)gondoltam.Nos itt minden rendben volt,tehát semmilyen szemmel látható vagy mérhető hiba nem észlelhető.Ezek után szoftver hibára gyanakodtam és bejött.Az RS232 csatlakozón a hozzá való szoftvert feltöltve, majd újraindítva a készülék hibátlanul működik.Remélem hasznos lesz majd valakinek ez a leírás is. Üdv.
Sziasztok !
Adott egy DK City márkájú futópad amely az E1 hibakódot jeleníti meg a bekapcsolás után . Utána olvastam ,hogy mit is jelent az E1-es hibakód .Ez a sebesség érzékelési problémára utal. Ez eddig rendben van. A sebesség érzékelés ,egy Reed relén alapul.
A lényeg : amikor nyítva van a Reed relé tehát nincs mágnes a közelében akkor a Reed relé kapcsain 9,42 Voltot mértem sajnos.
A motor természetesen csak egy pillanatra mozdul meg csak. Érdeklődnék ,hogy ez a 9,42V a Reed relén szerintetek természetes ? (mert szerintem sehogy sem "illik a képben" az 5V tápfeszültségű digitális rendszer miatt).Rá adásul ez a 9,42V rá kerül a mikrokontrollerek megfelelő portjaira ?! A motor vezérlő panel DCMD77 "Endex". Ezen is van egy mikrokontroller gyanítom ez állítja elő a PWM-et a motor számára. És a Reed relé jelét "felhasználja" a kezelő konzol mikrokontrollere is.
A másik a motor vezérlő panelon van a tápegység is amely a kezelő konzolt táplálja. Ennek a tápegységnek van egy zöld kontroll LED diódája is amely csak "parázslik" mind amellet ,hogy a kijelzőn minden rendben van, látszolag. Olyan mintha a kezelő konzol "beterhelné " az említett tápegységet !
A kérdésem tehát az ,hogy teljesen megszokott az ,hogy a sebesség érzékelő Reed relén 9,42V mérek olyankor amikor nincs mágnes a közelében ? (5 Voltos digitális rendszerről van szó).
Előre is köszönöm mindenkinek a fáradozását ,a segítségét !
Üdv : Lengyel József