A televízión egy éve megjelentek lilás pirosas bordázott csíkok a bal szélén. Amikor a szín rávan adva erősen akkor jobban látszik, és zöld alapon vagy emberi test kép esetén az egész képen is van csak a bal szélen piroslilás ami befelé a tv közepe felé halad. 5mm sávban jelent meg először maj egy év alatt már 5 cm-es sávon látható. Amire gondolok az RGB a nagy processzor elválása a tvtől, esetlegesen a szervíz menüben túlszaturált beállítás. Utolsó sorban gondolok a fólia elválására mivel az más tünetet produkál tudtom szerint és hosszabb melegedés után újra jó lenne a kép. Várom azt a választ aki találkozott már ezzel és esetleg javította is, köszönettel előre is.
Sziasztok!
A következő problémával fordulok hozzátok:
A címben szereplő TV-nek meghalt az 5V a tápban (13-as hibakód az ellenőrző panel alapján)
A tápon a 3.3V os részen volt egy púposkondi, amit a szomszédjaival együtt lecseréltem (volt még két db 2200u/10V). Ugyanakkor újraforrasztottam az összes lábat, a biztik okésak, lecseréltem az egyik LM2576-ot is, de hiába.
A gond az, hogy csak nem múkodik, ugyanaz a hiba, a többi feszültség megjelenik, de 2mp múlva lekapcsol a védelem.
Sajnos a 42PF7320 SM mind a 3 v 4 verziójából hiányzik a tápegység rajza, amit kaptam, az a LJ44-00101C rajza, ami az én tápom is, de semmi szám, alkatrész nem talál, ráadásul hiányos.
Ha van valakinek egy komplett kapcs. rajza a tápról, nagyon boldoggá tenne!
U.I - van egy kollégának egy LJ44-00092C tápja, mennyire kompatibilis ezzel?
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni a fent nevezett TV-vel kapcsolatban. A TV alapvető hibája, hogy belefolyt a víz (nem tudom, hogy nem az enyém). Már a táp IC-jét kicseréltem, és a prímer oldalon mindenhol meg van a feszültség, de a secunder oldalra nem jut semmi. Mi okozhatja ezt? Létezik hogy a beázás hazavágta volna a transzformátort?????
Üdv: fokaberci
sziasztok.a multkor úgy örültem hogy sikerült megcsinálnom ezt a nagy dögöt.most meg elment a fókusza,természetesen duplafókuszos.szerintetek képcsöves lett vagy a sortrafó döglődik?a sortrafóra ez van írva:38816 v9506 dc.