A video magnón bármely gomb megnyomásakor " SAFE " hibajelet ír ki.
A tápfesz értékek megvannak.
Üdv!
Subject hozzám került. Ez egy kommersz alsókategóriás régi videó lenne. Először el sem akart indulni. Mikor szétszedtem akkor jött az első meglepetés: Nem kapcsolóüzemű a tápja. Egy öklömnyi trafót raktak bele. Szerencsére csak a szekuder oldali nagy puffert kellett kicserélni és magához tért.
A következő probléma akkor adódott mikor kazettát akartam belerakni. A négy szíjból 2 elszakadt, a másik kettő meg laza volt mint a rigalánc. Vettem hozzá szíjkészletet, 700 forint volt (kb. a videó értékének 700szorosa). Szépen magához tért, kazettát bevesz, pörget.
Most viszont megakadtam, mert van egy fura hibája. A szalag elején szépen működik minden, de ahogy egyre inkább a végére ér kezd belassulni a csévélés, néha hallhatóan lelassul, meg-megáll egy pillanatra, amíg végül teljesen megáll, nem továbbítja a szalagot és kikapcsol.
A nyomógörgő gyanús nekem, mert meglehetősen kemény. Sini tartja, egy ezresért. Ennyit már nem kívánok rá költeni. Van valakinek ilyen esetleg?

Esetleg előfordulhat, hogy nem a görgő, hanem inkább a kuplung a hibás? Mit érdemes ilyenkor még ellenőrizni?
Megint egy videó mechanika... Jaj. :)
DM
Üdv mindenkinek!
Ez a videomagnó gyárilag ilyen. Én általában AV1 (SCART) bemenetről használom, de az alapértelmezett bemenet Pr1. Áramszünet után ha elfelejtem átállítani, akkor nem a megfelelő bemenetről vesz fel, és nem kerül semmi a szalagra. Az órát is elfelejti.
Az lenne a kérdésem, hogy be lehet-e építeni valami kis akkumulátort, ami tárolja a beállított értékeket. Ha igen, pontosan hova? Csinált már valaki ilyet? SM letölthető.
Köszönettel: lcsaszar
Sziasztok!
A közeljövőben szeretnék telepiteni egy videó megfigyelő rendszert.
Már keresgéltem a kamerák tekintetében de nemtudom eldönteni,hogy melyik a jó megoldás.A vezetékes vagy a vezeték nélküli.
Szerintem a vezetékes rendszer jobb minőségü.
A kivánalmaim a következők:az érzékelendő távolág kb.7m.
A jel továbbitandó távolsága:10.m.
És természetesen éjjellátó is legyen (infra LED).
A távollétemben történő rögzitést egy PHILIPS VR.400-as videómagnóra szeretném bizni.
Nem tudom,hogy alkalmas e a kamera jelének autómatikus rögzitésére?
A nevezett videómagnó alkalmas műholdvevő,dekóder,comcorder csatlakoztatására is.
Létezett egy kilences helyiértékü kód is melyet a tv adó vezérelt(VSP/PDC).
a kamera képtartalmának a megváltozásának a hatására is elindulhatna a felvétel?
Mind ezekre kérem a segitségeteket és köszönöm a válaszotokat.
Üdv:József