Üdv!
Segítséget szeretnék kérni a címben említett Sony STR-DE485E házimozi erősítő javításához!
Egyik haveré a készülék, és leginkább a digitális bemenetet használta eddig rajta. Azt mondta, hogy amikor épp 5.1-es jelet küldött rá elhallgatott pár csatorna. Először még helyreállt kis időre, aztán már egyáltalán nem szólt az analóg bemeneteken sem. Fejhallgató kimenet is teljesen néma. A kijelzőn semmilyen hibát nem mutat.
Először a bemenetválasztó IC-re gondoltam, ami a fő panel alján van, mert korábban találkoztam már olyannal, viszont annak a tápja okés, nem is melegszik, szóval ezt a lehetőséget egyelőre jegeltem. Persze ettől még lehet hibás...
2 problémát találtam benne eddig:
- az egyik, hogy a tuner tápja teljesen elszállt! +27V-ott kapna az első stab. IC, ami 10V-ra szabályozná ezt le, majd jönne a következő, ami 3,3V-ra. Erre a 2 feszültségre van szüksége a tunernek. A gond ott van, hogy az a 27V valamiért 40V-on áll, a 2 stab. IC-t kilőtte. Hidegek, és minden lábukon ez a 40 V jelenik meg. Gondolom a tunernek vége, de ez végül is nem olyan nagy gond, csak gondoltam leírom ezt is, hátha van valami köze a nagyobbik problémához.
- a másik, hogy a végfokokat hajtó előerősítők pár perc alatt megfoghatatlan hőmérsékletre melegednek, de mind a három! 2db NEC PC2581V típusú van benne és egy STK350-230 típusú. Érdekes lenne, ha egyszerre lenne hibás mind. A fő tápfeszültség mondjuk megvan, 48,5V mindkét oldal (pozitív és negatív is), de a service manual 53V-ot, tehát itt is lesz valami gubanc, feltételezem, az előbbi IC-k nem a semmiért melegszenek. Ami plusz érdekes, hogy a NEC IC-k lábain a service manualban megadott értékeket mértem.
A végfok tranzisztorokat mértem, nem zárlatosak, a köztük lévő 2x0,22 Ohm-os ellenállások értékei megfelelők.
Jelenleg itt tartok. Amit majd megnézek, hogy leválasztom a 3 végfok-meghajtó tápját, hogy úgy felmegy-e 53V-ra a tápfeszültség!? De tényleg fura, hogy mind a három annyira melegszik, kétlem, hogy normális lenne.
Bármilyen ötletet szívesen fogadok :R
Hi i have a Crown cst2000. Amp that upon powering up. It goes into CLIP mode even without an input. Or. Output connected. Anyone ever run into this issue. Thx. Matt
Üdv. Egy jó pár éve volt egy Cd lejátszó nálam amin lejátszáskor bizonyos helyeken megállt a lejátszás és a fej egy helyben toporgott . Akkor ez úgy maradt és a probléma nem lett megoldva ( a tulaj nem akart áldozni rá ). Most van nálam egy Panasonic SA-AK44 ugyan ilyen hibával és úgy látszik nem tudok végére járni . Cseréltem fejet , fej mozgató motort , de eredménytelenül . Nincs elképzelésem mi lehet még az oka , ha csak nem valami elektromos , vagy ez . Ugyanis a lézerfejjel kaptam egy beállítási útmutatót , amit csere után végre kellene hajtani , méghozzá : nyomkövetési fókusz és RF eltolódás beállítás , lézer dióda árom ellenőrzés , rácsozás beállítás , nyomkövetés balansz beállítás , tangens es radiális beállítás , fókusz fokozat beáll. Nyomkövetés –fokozat beáll. VCO üresjárati beáll. Egy jó pár fejet , lézer mechanikát cseréltem , és állítgatás nélkül is jó lett . Azt kérdezném tud e valaki bővebben erről valamit , és hogy lehet egyáltalán ilyen készüléknél mérni vagy állítani valamit , ahol már a Cd részhez hozzá jutni is megér egy misét , és minden csatlakozást szét kell szedni .
AKAI AM-2400-hoz kellene kapcsolási rajz,esetleg szervízkönyv.Kaptam egy ilyen múzeális szép darabot,végfok tranzisztorok hiányoztak belőle.Beletettem helyette BD249-250 komplementer párt,működik,de valamiért melegszik benne egy feltehetőleg stabilizátor tranyó.Ennek szeretnék utánanézni,de amit innen letöltöttem rajzot sajnos elég elmosódott,nem igen láthatók az alkatrész értékek.Kérlek benneteket ha valaki tud segítsen.Előre is köszönöm.Rezisztor