Üdv Mindenkinek!
A problémám a következő:
A laptopom bekapcsolás után néhány óra után elkezd akadozni úgy, hogy a kép, hang, egér, minden akadozik. Ezt főleg böngészés közben, egy weboldal betöltése közben csinálja, ha közben szól valami zene, akkor lehet hallani, hogy szinte robothangja lesz, a sűrű akadozásoktól. Amint betölt az oldal, megszűnik az akadozás. Más helyzetekben is szokta csinálni, csak nem ilyen durván. Idővel lassan egyre rosszabbodik, a végén pedig teljesen beakad a hang, lefagy az egész, általában a kép is elmegy mindkét monitorról. Ha újraindítom, akkor megint jó egy ideig.
A Win8-ban ki kellett kapcsolnom a gyorsindítás funkciót, mert ha úgy állítottam le, akkor bekapcsolás után tovább folytatta a hibát.
Mára úgy elfajult a helyzet, hogy már nem is akadozik, hanem bekapcsolás után 5-20 perccel lefagy (általában a kép is elmegy, de nem mindig.
Azt vettem észre, hogy eközben a rendszer nem áll le, uis. a Win telepítése közben is megállt a kép meg az egér, de hagytam dolgozni, és gond nélkül feltelepítette a rendszert, utána pedig újraindult és jól működött a köv. lefagyásig.
El is tudom indítani, de továbbra is eltűnik a kép véletlenszerű időközönként (ilyenkor a bekapcsológombra sem reagál a Windows, hosszan kell nyomnom a kikapcsoláshoz)
Kivettem az alaplapot, és úgy elindítottam. A hűtő tiszta, nem is nagyon melegszik, terhelés mellett is csak kb. 40 fokosak a csövek. A déli híd 50-60 fok között van így ház nélkül.
Én a déli híd vagy a GPU forrasztására gyanakszok.
Előre is köszönöm a válaszokat,
Üdv:
Jan
Sziasztok !
A fenti Samsung hdd -hez keresek panelt.
Ez egy SATA- s vezérlő panel.
Csak a panelt , a mechanikai egysége valószínűleg jó.
Ha valakinek akadna hibás vinyója ilyen típussal , és használható lenne a panelja akkor még tennék egy próbát a megmentésére.
Előre is köszönöm .
Sziasztok!
A családban lévő laptopok mindegyike rendesen kezeli, látja a szóban forgó 1TB Samsung külső HDD-t kivéve az asztali PC nem. Mindegyik számítógépen Win7 64 bites operációs rendszer fut.
Mindig a saját tápegységéről működik a HDD. Az asztali PC (két magos processzor, 6GB RAM) több USB portján is próbáltam, sikertelenül.
Amikor csatlakoztatom a PC-n az USB porthoz "számítógépben"(kép4) nem jelenik meg mint meghajtó.
Az "eszközök nyomtatók" ablakban(kép3) és az "eszközkezelőben"(kép6) is jelzi az eszközt.
A "lemezkezelés"(kép5) mutatja a méretét de kötetcímkét nem.
Mi ilyenkor a teendő?
Tisztelettel: Köris
Helló kedves mindenki!
Szeretném a segítségeteket kérni. Hozzám került egy Samsung NP350V5C laptop, dedikált radeon videókártyával és foglalatos (upgradelhető) procival. Sajnos az egyik legkiemelkedőbb magyar laptop szervíz már elvégezte rajta a kezelését. Meglepődve tapasztaltam, hogy a lapkán lévő mindkét eeprom volt már levéve. Ami picit vicces, ugyanis a gép hibája: hosszú állás után egyszerűen nem indult el.
Gyors körbeméregetés közben meg is találtam a tényleges hibát, ugyanis a cmos elem feszültsége csak 0.8V volt.
Jól felhúztam magam, hogy a szégyelheti magát a szervíz, de a kár már megtörtént.
Történetesen van írom ami képes az eepromokat írni olvasni, viszont a következő falba ütköztem:
Drága Samsung csak utilityt biztosít a bios frissítés és az meg másik gépen nem hajlandó a bios fájlt letölteni.... Így kezdődhetett a web sötétebb részein való turkálás, ahol találtam egy s05pl alvariánshoz való bios update csomagot. Megörülve kicsomagoltam és megint idegbajt kaptam. Egyetlen egy 6MB os fájl volt benne, nekem meg 1db 4 MB és 1 db 2MB eepromom van (névszerint winbond 25q32 és mxic25l1606e).
Nagyon megköszönném, hogyha valaki tudna nekem adni nekem egy pár dump fájlt vagy a jelenlétében a gépéről készíthetnék magamnak egy dumpot :)
Előre is köszönöm a segítséget!