Üdv
A fenti telefonnal 10cm ről készült az alábbi kép. Jól látható az elmosódottság.
Érdeklődnék, hogy ez a telefon ennyit tud vagy hibás. Lányomnak kell majd a suliba vonalkódot olvasni vele vetélkedőn és így nagyon nehezen boldogul a teló a vonalkód felismeréssel. Ott ahol kevés és ritka a vékony vonal hibátlanul olvas. A képen láthatót csak sok mozgatás gyötrés árán olvassa el.
Véleményeteket előre is köszönöm.
Laci
Sziasztok.
Kollégám címben említett telefonjával történt a baleset.
Gondoltam semmi gond megvesszük kínából az érintőt kicserélem és semmi gond.
Megrendeltem az új érintőt tegnap, de mikor jobban megnéztem mit vettem jöttek az aggodalmak.
Ezt rendeltem meg.
Link
Ezen nem látok szalagkábelt a csatlakoztatására.
Láttam olyanokat ami együtt van a kijelzővel persze horror összegekért, amit egyszerű kicserélni is.
Ezt hogy lehet lesz esetleg ráapplikálni majd ha ideér?
Hozzám került egy Samsung Galaxy SII i9100 hibás telefon. Annyi infót kaptam, hogy nincs benne akku, és nem kapcsol be. Kapott akkut, be is tölt, és az égvilágon minden működik, kivéve a telefon funkció. Sem Telenor, sem T-mobil SIM kártyát nem lát. Vodafon kártyám nincs. A térerő ábra helyén egy "várakozni tilos" kresz ikon látható. A "Beállítások" "egyéb beállítások" menüpontban a "Hálózati beállítások" szürke, nem nyitható. Egy ismerősöm szerint a végfok lehet hibás. A kérdés az, hogy javítható e ez a jelenség? Köszönettel : multifilter
Üdv mindenkinek,
a fent leírt probléma történt velem. Saját telefonomról van szó, a történet: minden jól működött amíg egy makacs vírus miatt
amit nem tudtam törölni,jött az ötlet, factory reset, sikerült is csak amikor telefonszámot és vagy e-mailcimet meg nem kellett
adni jött a probléma.
Sajna a e-mail cim és a kód is az enyészeté lett ezért kaptam a fenti üzenetet.
Találtam rá megoldást itt:
https://www.youtube.com/watch?v=DJ8_qbj1DPQ
Csak azt nem tudom hogy azt az usb-s ezközt hol tudnám beszerezni vagy esetleg csinálni ha ebben tudnátok segíteni azt nagyon
meg köszönném.
steewi