Tisztelt kolegák!
A címben említett masina háttérvilágításával küzdök. A védelem leállítja az invertert és hidegen valóban villog is egy picit 1-2 másodpercig, viszont a védelmet kiktatva ezután rendesen világít normál fényerővel és színnel. Az invertert mérve rendben van, teljesen át is lett forrasztva. A kijezőt is szétszedtem és nem találtam kontakthibát, sem égést, sem gyanús csövet, de abban is átforrasztottam az átkötő nyákot és a csövek végén lévő sapkát is megigazgattam. A teljes művelet után semmi sem változott! Pontosan ugyanúgy viselkedik, legalább rosszabb lett volna, ha jobb nem is...
Kérdés, hogy ismeri-e valaki ennek a maisnának a rákfenéjét, mert én nem találom. Kiiktatott védelemmel járattam 20 percet, egyik trafó sem melegszik jobban a másiknál, látszólag minden rendben van, de amint visszakötöm a védelmet leáll, pedig melegen mégcsak nem is villog, de már kezdem unni az álandó hiba törölgetést..
***
Végső próbálkozásként megcsiszoltam az inverter kontaktjait nem várt pozitív eredménnyel, a TV mukodik. Azért nem gondoltam erre, mert látszólag semmi nyoma nem volt a kontakthibának és ózon szagot sem eregetett. Mellékeltem képet, hogy egyértelmű legyen miről van szó.
***
Jó napot kollégák!
Keresek flash mentést első körben.Hátha megoldódik.Winbond 25X20BV-t kiolvastam-töröltem-visszaírtam a tartalmat, de nem jött be.
Persze lehet proci, ram vagy akármi más is.
A hiba jelenség: Hálózati fesz. alá helyezéskor tán 50 alkalomból 1x ha elindul.Ilyenkor pirosan világít a stby led és bekapcsolható.
Amúgy kék színnel indít,pár mp. után villan egyet a led,de se tovább.A tápok megvannak, ha a BL ON lára 3V-ot adok a háttér bekapcsol,se kép-hang-osd nincs. Az alaplap DUNTK915.Sininél van DUNTKF915FM06 néven,barátságos áron 86.468x1.27 magyar froncsiért.
Hátha akad ötlete valakinek,köszönöm,üdv,kovi
Sziasztok,
Valaki tudna segíteni ?
Egyes csatornák nagyon zajosak , mások élesek. Ami zajos pl. RTL Klub, TV2 (UPC) De minden más tv-n kipróbálva a csatornák tiszták.
Sajnos ezen a tipuson csak automata hangolás van. Talán ha lenne finomhangolás.
Ez tipushiba vagy lehet valamit orvosolni ??
Üdv : András
Üdvözletem!
Ehhez a tv-hez lenne szükségem egy Ic-re a tápba. Honnan lehet beszerezni? Esetleges helyettesítés? Tipusa: MC33262 adatlap: http://pdf1.alldatasheet.com/datasheet-pdf/view/172278/ONSEMI/MC33262D.html.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Tamás