Sziasztok,
Egy leselejtezett '98-as Siemens SR23225 mosogatógép feltámasztásán fáradozom. A neten kb semmi nincs róla, de szívesen veszem ha valaki talál :) )
Tünetek eredetileg a következők:
bekapcsolás után az egész oldalát elfoglaló átlátszó műanyag izé (amit én most lehet hogy helytelenül vízlágyítónak fogok hívni :) ) egyik alsó túlfolyóján ömlött a víz az aljába, amitől kikapcsolt. A túlfolyó környékén (a gyantatartály mellett) a járatok látványosan el voltak dugulva valami algás, fehér színű morzsával, amit 2 órányi kurkászás és vizes öblögetés után sikerült szinte teljesen feloldani. Az öblögetés közben víz került a gyantatartályba is, de sajnos máshogy nem lehetett megoldani. A gyanta szemcsésnek látszott.
Ezután a következő történt: a próbamosás során a dob aljában 20 centis hab képződött, amit csak 3-4 kör átöblítés vitt ki. Habosak lettek a vízlágyító eredetileg eldugult járatai is a gyanta mellett, mostanra ez is megszűnt. A gép látszólag rendesen mosogat, viszont:
- minden mosogatásra elhasznál kb ugyanannyi sót mint amennyi mosószert (vízkeménység közepesre van állítva, teletöltöm a sótartályt, de a mosogatás végén újra szól hogy kifogyott)
- a belső fémfelületek nem száradnak foltmentesen
3 kérdésem támadt:
- tönkremehetett -e a gyanta pl az öblögetéstől, ha igen hol lehet olyat szerezni?
- ez, vagy más okozhatja -e a túlzott sófogyasztást, ha egyátalán túlfogyasztűs ez :)
- a kirakódó foltok lehetnek -e a sótól, vagy a döglött gyanta miatt lerakódó vízkőről van szó?
Bocsi a hosszért, csak teljes képet próbáltam adni :)
/B
Üdv!
Fenti élvezérlésű csodáról keresek információt, hibakód táblát...sajna eredménytelen a kutakodásom.
Levágott aquaszeleppel jött a gép, kijelzőn karácsonyfa,programozható, késleltetés működik. Ha csatlakoztatom a vízszelepet folyamatosan engedi be a vizet, csak a fenékszelep kapcsolója hatja meg, a nyomáskapcsolója nem...kijelző töksüket,és valami halkan sipol.Ajtókapcsolóra szintén nem reagál...
Ha valakinek van tippje, ne tartsa magában, mielőtt még megy a lecsóba.
Köszönöm.
Sanyi
Alkatrészoldal,
Paneloldal
szerk: Fejlemény van; a TY2 pozicióban lakó Z0103MA triac drót volt,csere után reagál a panel, sajna a víztöltés még mindig nem jó. A "VER10" csatlakozó kiosztása is elég lenne...jószokás szerint hat fehér drót megy rá, és szökik mindenfelé...
szerk2: emlékeim szerint a puttony kialakítástól függően két, vagy három feltöltési ciklust indít a proci...erősítsen, vagy cáfoljon valaki abban , hogy más nem szól bele a puttony utántöltésbe: szelep nyit, feltölt, teli szintnél átbukik, és a nyomáskapcsoló bontja a továbbtöltést...ezt ismétli, és indítja a keringtetést.(túrta már valaki a panelt...hajlok a proc / softhiba felé... Újra lehet ezt opciózni?)
Sziasztok keresek a képen látható mosogatógéphez kezelő panelt,ha valakinek volna megvenném.köszönöm
Siemens Surpresso S40 "error1" hiba
Sziasztok!
Siemens Surpresso S40 "error1" hibát ír ki. Van amikor bekapcsolás után a felfűtési ciklusban már kiírja, van amikor enged egy kávét főzni és utána írja. Gépet szétszedtem ("kazánt" is darabokra), kitisztítottam, szilikonoztam. Összerakás után pár napig rendesem működött, most megint ugyan úgy "error1" hibát ír.
Használati utasítás szerint az error 1 hiba erre utal: "A készülék túl hideg. Várja meg amíg a készülék szoba hőmérsékletűre melegszik."
Konyhában próbálgattam, lehet hogy nem éppen volt mindig 25fok, de gondolom 20 fokban is csak el kéne neki indulni. Már csak azért is mert tisztítás után pár napig ment és ugyanitt próbáltam.
Köszönöm előre is a segítségeket.
üdv.: G.