Sziasztok!
Siemens WIQ1630 ajtózár nem nyit ki. Felvázolnám az előzményeket. Került hozzám két ilyen egyforma gép IQ1630, IQ1430(a 1430-as hiányosan, zárlatos elektronikával, alkatrészként). A 1630-asnak törött volt az ajtó fogantyúja, ezért cseréltem a másikkal. Ajtót becsuktam, centrifuga programra tettem, ajtót bezárta, szépen elindult és le is futott. Már kezdtem örülni, majd rájöttem hogy az ajtó nem nyílik. Egy kis relé kattog párat csak az elektronikán. Vésznyitóval kinyitottam. Ajtózárat szétszedtem, ott nem találtam hibát. Van benne egy 3 lábú duplatekercses behúzó szerkezet (lehet hogy nem ez a pontos neve). A középső közösített lábra ill a jobb-bal lábra egy pillanatnyi hálózati feszültséget kapcsolva szépen zár-nyit. Ezenkívül van benne 2 kapcsoló, amit a szerkezet mozgat, ezekkel sincs baj, nincsenek elégve. Ezek alapján az elektronikán van a hiba (ettől tartottam). Két triak vezérli a behúzó tekercset zár-nyit irányba (mellékelt fotón az 1-2 láb a zár, 2-3 láb a nyit). Azokat kicseréltem (annak ellenére hogy a zár funkció működik azét is cseréltem), hiba nem oldódott meg. Környező SMD alkatrészek (ellenállások, diódák, tranzisztorok) mérés alapján jók, szakadást nem találok. Triakok után vannak 3225 K275 "diódák"? (remélem jól mondom), azokat is cseréltem, hiba ugyan az. Idegességemben már abban sem vagyok biztos hogy jó polaritásban forrasztottam oda őket ha egyáltalán ezek polaritás függőek, de a két gép elektronikáját összenézve máshol is vannak ilyenek és váltózóképpen vannak felrakva, így talán nem azok. Ja, a relét is cseréltem, de a benne lévőnek sem volt baja.
A donor lapról csináltam képet kétoldalról és berajzoltam a leszedett alkatrészek helyét, hátha nálam jóval rutinosabbak így távlatban is egyből átlátják a működését és esetleg a hiba is kiderülhet.
Ha van esetleg olyan aki bevállalná a javítást úgy hogy csak az elektronikát küldöm el neki akkor az is érdekelne.
https://drive.google.com/file/d/0B6jLsVo1jOwnOTM0ZWZYZUJPR3M/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/0B6jLsVo1jOwnRXFRenJpMjhMRHM/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/0B6jLsVo1jOwnazFHaFZRMDZHS28/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/0B6jLsVo1jOwnMFBVejhEaHkyeGc/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/0B6jLsVo1jOwncjhMV1l1d2ljMHc/view?usp=sharing
Köszönöm szépen a pozitív hozzáállást.
üdv.: G.
Üdv!
Egy olyan kérdésem lenne hogy a Siwamat 1314 4J eredeti szíja (cikkszám 3870122aa04j1314) helyett lehet-e az azonos kódú whirlpoolt betenni? Egyesek szerint nem mindig talál, mégha ugyanaz is lenne a kód...
Elég nagy az árkülömbség (2000ft vs 10.000)...
Köszönöm válaszotokat elöre is!!!
Üdvözlök mindenkit .Hozzám került egy siemens szárítógép ,ami e24 es hibát jelez.Bekapcsolás után beállítható a program el is indul,majd kb 1 perc után kiáll hibára.Tudna valaki segíteni hogy mit lehet e24 es hiba,még annyi ,amikor megáll hibán 5 m percenként kattog egy relé a panelon.Teszek egy pár képet róla.
Kezdődött időszakos E24-gyel. Aztán E15. Megdöntötték, víz kijött. Most elindul a program, húsz másodpercig vizet vesz és leáll 21-re. Ötlet?
Szép napot mindenkinek.