Sziasztok!
Hozzáértőktől kérnék tanácsot.
Siemens KG36EDW40/02 kombinált hűtő hűtőtér része túlhűt (kb. -5fokra).
Úgy került hozzám, hogy már valaki próbálta szerintem javítani, mert a hűtőtérben az NTC szenzor cserélve lett (látszik a zsugorcső a toldásnál, és nincs meg a szenzort takaró műanyagfedél). Véleményem szerint a hozzá való lett belerakva, mert ellenállás értékre (szobahőméksékleten) egyforma a másik 2db értékével ami a hűtőben van. Hőmérséklet növekedésével szépen csökken az ellenállása ugyan úgy mint a fagyasztó térben lévőé, tehát gondolom jó. Ezeket az értékeket a vezérlő panelre csaló csatlakozón mértem, tehát a szenzor kábelek is épek. Mondjuk a 3. szenzort sehol nem találom a hűtőben, de biztosan benne van mert a csatlakozón (3 érpár van) mutatja az értéket.
Próbáltam keresgetni a neten olyan táblázatot ami az adott NTC hőmérséklet/ellenállás adatait közli, hátha a belerakott NTC annak ellenére mégsem belevaló hogy a szobahőmérséklet ellenállása egyezik a benne lévőkével, de nem találtam. Pedig az alapján könnyű lenne lemérni hogy adott hőmérsékleten jó-e az értéke.
Vezérlő elektronikán nem látok hibát, hacsak nem az MC a hibás.
Amit még tudni érdemes, hátha fontos lehet a hiba feltárásában
- a gépben a lapos Secop (XV7.2KX) inverteres kompresszor van.
- már első inditáskor feltűnt, hogy gázhiányos lehet mert alig melegedett a rács, ezért utólag újra is lett töltve, gondolván arra, hogy a fagyasztó részt nem tudja elégé lehűteni (valóban csak -11ig ment le), emiatt megy sokáíg és talán felül ezért hűt túl. Mondjuk kételkedtem ebben mert váltó szelepes (tehát a hűtőrészt kéne tudnia megfelelő hőfokon leválasztani), de mivel a fagyasztó nem hűt le eléggé, mindenképp indokolt volt a gáz töltés. Töltés után szépen le is hűl -24-re a fagyasztó rész, viszont a hűtőtér megint túlhűt -5-ig.
Szerintetek?
G
Hi,
does someone have a Siemens SN65D080EU dishwasher service manual or error codes?
thanks
Üdv. mindenkinek. Most cseréltem fűtés ventilátor motort SIEMENS WT57020SI/01 szárítógépbe és mikor már bemelegszik elkezd nyikorogni a tömítő filc amin a dob forog , új meg nem rendelhető ehhez a típushoz , és azt kérdezném , van valamilyen gyógymód erre a hibára ? Kenés , olajozást nem látom hosszútávon célra vezetőnek .
Üdvözlet Mindenkinek!
Keresek Siemens SF55M530EU/23 mosogatógépbe vezérlő elektronikát.
Ha van valakinek át tudom venni.
Köszönettel...