Üdv. mindenkinek. Egy Sony projekttor (KP46S3) Táp javítása után egy kis konvergencia hibától el tekintve a kép jobb felső sarkába érdekes színfolt van , amit nem tudom mitől ered . Valami ötlet jó volna . Előre is köszönöm .
Sonyis kolléga segítségét kérem.
A fent említett készüléket működő képes állapotban vettem át csak az egyik háttér világító ledsor rakoncátlankodott. Szétszedtem a kijelzőt egészen a edge led láthatóvá tételéig. (T-con, lvds kábelek szétcsatlakoztatva) Bekapcsoltam a gépet és beindulás után bekapcsoltak a ledek a hibás sor időnként vibrált. Átforrasztottam a csatlakozókat és újra indítottam a készüléket. Most már rendben világított az összes led huzamosabb időn át is. A kijelző összeszerelése alatt is folyamatosan világított a háttér, elkerülendő a szerelés alatt bekerülő foltokat. Végül a TFT is a helyére került. Eztán kikapcsoltam a készüléket és az összes mechanikai elemet visszatettem a helyére. Visszakerült a t-con az összes LVDS kábel is. Viszont a bekapcsolást követően a készüléke már nem indult el, csak az előlapon a visszajelző led zöld/narancs színben felváltva kezdett villogni. A távval történő bekapcsolás után a szín fehérre váltott majd elhalványult, fél fényerővel világít. A main lapon az összes segédfeszültség megvan. A t-con modul nem kap feszültséget, viszont a main lapról a bekapcsolást engedélyező feszültség már nem jön meg.
Kérnék segítséget hogy merre induljak el.
László
Sziasztok!
Paneleket, vagy akár komplett készüléket- lehet törött is- keresek megvételre KDL40X2000 a tip. *A-1189-655-B FXE BOARD COMPLETE, pozíciószáma 7, vagy a pozíciószám 11 *A-1223-527-A B2 BOARD COMPLETE panelokat keresek, mert nem tudom a hibát beazonosítani az indul- leáll hibája miatt.
Kösz Hidysze
hali urak.
küzdök egy kv32hq100-al.
Látszólag minden ok.Sorvégtranyó melegszik.Van hogy le is áll,5-ös ,néha 4-es hibával.
Sorkimenőcserén túl vagyok,2sc5696-ok vannak benne,de ezeket is cseréltem,kerámiakondik cserélve.
Feszek rendben vannak.
Mi lehet ez?