Üdv Kollégák!
Fenti TV-ben a Q6803 pozícióban lévő sorvég tranyó zárlatos.Típusa 2SC5480,ez a két végtanyó közül a felső pozícióban van.Ára meglehetősen drága,a HQ-ban több mint 4000Ft.Korábban a Tanyán találkoztam olyan javaslattal,hogy helyettesíthető 2SC5480-al.Nos én megpróbáltam,de egy ciccenés után elszállt.Előtte természetesen sor kondikat cseréltem,tápot egyébként is javítani kellett.Most vakarom a fejem,vegyek bele eredetit,vagy legalább próba szinten elindul mással is?Kérek tanácsot,ha már volt hasonlóval dolgotok!Köszönettel
Reparátor1
Tisztelt Szakik.
Csatolt képen jól látható a hiba. Az okának próbálok utána járni, folyamatban.
Vélemény?
Mi a pontos neve ennek a jelenségnek ebben az esetben, hogy led lcd tv?
(Képcsőnél jó kis konvergencia, de itt?)
Üdv.
D Attila
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni a fent említett Plazma monitorral kapcsolatban, hátha valaki találkozott ezzel a hibajelenséggel. Nemrégiben került hozzám ez a darab, persze már akkor mondták hogy nemüzemel, gondoltam azért nemfogom kidobni, mert feltételezhetően javítható a darab.
A következő hibajelenséget produkálja:
Közvetlen miután csatlakoztattam a kábelt, elkezd világítani a zöld led rajta. Ezután kb 10mp után elkezdi pörgetni a ventillátorokat benne, de csak éppen hogy felpörögnek utána megint leállnak..eltelik szintén 10mp, megint felpörgeti, ezt megcsinálja 5x, a hatodikra pörgeti őket folyamatosan de ezután semmi nem történik csak pörögnek még kinem húzom a tápkábelt. Sajnos hibakód nemjelenik meg a
standby-leden. A táp panelen megjelennek a feszültségek amelyek a Q panel felé mennek, azok folyamatosak maradnak egész idő alkalmával miután csatlakoztatva van a hálózatra a készülék, viszont ami a ysus panel felé haladna (5V, 65V, 170V), az megjelenik úgyszintén kb 1mp-re minden egyes alkalommal mielőtt felpörgetni a ventiket benne, és amikor a végn a ventik forognak folyamatosan akkor már nincs semmi.
És gondoltam mielőtt, elvinném szervízbe bevizsgáltatni jó summáért :) előtte megkérdem hátha valaki találkozott ezzel a problémával, és ha igen akkor megsikerült-e oldani.
Mellékelve csatoltam egy képet a tápról, hátha valamit segít valamit.
Üdv: Szilárd
Sziasztok.
A címben említett Sony KD 43X8305C típusú TV alaplapján kellene az emmc IC-t újra írni, esetleg cserélni.
Aki ilyesmivel foglalkozik kérem jelezze. Köszönöm.
Hiba jelenség, az android betöltése közben lefagy.
FW frissítés illetve recovery mód nem jött elő, így nem is segített.