Sziasztok. Segítséget kérnék hozzáértőktől.
Van két mosogaógépem. Egyik egy Zanussi (pontos típust nem találok sehol ráírva), a másik egy Elektrolux (kép csatolva). Mindkettőnek ugyan az a belseje, az elektronika különbözik valamennyit.
Az Elektrolux fűtés relé hibás volt, amit cseréltem. Attól kezdve jó lett a gép, félretettem. Jött a zanussi. Oldalát leszedtem hogy minden benne van-e, minden jónak tűnt. Jöhet a teszt. Elsőre végigment a program, már majdnem csomagoltam, de gondoltam még egyszer végigfuttatok egy programot miután visszatettem az oldalát. Azóta a gép bekapcsolás után csak szivattyúzza a vizet kb 2 percig, majd megáll pár másdopercre majd megint 2percig szivattyúz, aztán leáll. Az alul lévő szivárgásért felelős kapcsoló jó, nincs is víz a gép aljában. Gondolván arra hogy az előzőekben említett Elektrolux ugyan az, kiszedtem belőle a nyomásérzékelőt, bele ebbe. És lám megy a gép. Két nap múlva próbaképpen visszatettem a régi nyom. kapcsolót és azzal is ment. De jó mondom, összeraktam mindkét gépet. Most egyik sem megy! A zanussi ugyan az a hiba, az Elektrolux meg túltölti magát úgy hogy már az ajtón folyik ki a víz és nem szivattyúz. Ha megszívom a nyomásérzékelőt akkor kiengedi a felesleget és elkezd mosogatni. Ugyan ez a nyomásérzékelőt visszatéve a Zanussiba folyamatosan szivattyúz csak. Ilyenkor mi van szerintetek? :)
Sziasztok !
A másik topik folytatása . (" Zanussi ZWG6100K mosógép panelben... TYACS 2 típusa ? "-ACS108 csere . ) A panelben sikerrel azonosítottuk , a kollégák segítségével , a "kidurrant" ,lúgszivattyút kapcsoló , alkatrészt . A mosógép viszont nem működik . Ajtót bezárja . Hibakód nincs . A lúgszivattyú folyamatosan működik . Van-e valakinek kapcsolási rajza a panelről ? Az ellenállások , a dióda , a fóliák , rendben http://kephost.com/image/002q
http://kephost.com/image/002M
http://kephost.com/image/002u
http://kephost.com/image/002C
Minden hozzászólást köszönök .
Üdv varga jano
Sziasztok !
Sajnos nem javitható .
Üdv jano
Sziasztok!
Tegnap szólt a munkatársam, hogy a tesójáéknál büdös égett szagot éreztek a mosógépnél. Este elszaladtam, a perifériák ránézésre/mérve rendben vannak, nem találtam különösebb hibát. A programkapcsolónál látszik egy kis olvadás, elhoztam, de még nem szedtem szét másik kapcsolót sem, érdemes vele foglalkozni/javítható? Köszönöm előre is!
0705/2/0,10
12470591.3
220/240VTB5
50-60Hz 2300
SA2/1
http://kepfeltoltes.hu/140729/11878344861_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/140729/10522335242_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/140729/10438520653_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
| |
Sziasztok!
Előszedtem vagy 5 mikrosütőt és nekikezdtem a javításuknak selejtezésnek.
Kellene egy barátnőmnek egy darab, jelenleg :D
A gondom, hogy ebből a tányér hiányzik, plusz a lámpa, nagyfeszdióda, nagyfeszkondi is.
Érdemes lenne még nekiesni? Illetve van egy rakat bontott cuccom, mekkora értékű lehetett a 2100V-os kondenzátora?
0,92uF-osat letem otthon a napokban. De a legnagyobb probléma a tányér nem léte :(
Üdv:
Pityesz
|