Sziasztok!
Régen, jópár éve jártam erre ugyanezzel a géppel, akkor nem melegített, aminek az oka a "tachogenerátor" (?) volt.
(Most munkahelyen írok, ezért nem tudom fejből a pontos típust írni, de gondolom hasonló szerkezet mindegyik.)
Most úgy tapasztalom, hogy túl sűrűn kell az öblítőt utánatölteni. (Legalább is úgy érzem.)
Az öblítő adagolása a legkisebbre van állítva (a tartálynál lévő tekerővel).
Szét még nem szedtem, nem néztem meg eddig még semmit rajta.
Van ötletetek, tapasztalatotok, merre kell/érdemes (érdemes ?) nézelődni.
Az ötleteket előre is köszönöm!
És ezúton BUÉK mindenkinek! :-)
update: időközben a korábbi topicból kilestem a típust, így azt pontosítottam. 
Sziasztok kedves Szakik!
Villamossággal foglalkozó de nem szervizes emberke vagyok és szeretnék segítséget kérni Tőletek.
Van egy 4 éves AEG Favorit Control I-M mosogatógépünk. (AEG Favorit Control I-M Vezérlő elektronika: EDW1500 v-d-r . (PNC:911926236, 911D92-2T)
Már korábban is előfordult, (tulajdonképpen a kezdetektől fogva) hogy nem szépen mosogatott el. Ráfogtuk arra, hogy ennek biztos ilyennek kell lennie...aztán jártunk más háztartásban ahol hasonló minőségű mosogatógép a miénkéhez képest nagyságrendel szebben mosogatott el. (Pedig nem került 160eFt ba mint a miénk)
Aztán egy szép napon bekövetkezett a krach. Hideg vízzel mosogatott el. De másodszorra meg melegvízzel. Aztán egyre többször hidegvízzel, és csak néha melegvízzel. Most itt tartunk.
Letöltöttem a servíz manuálját, kimértem a szenzorokat (NTC) meg a fűtőszálat, minden a leírás szerinti...aztán tovább az összes mérhető dolgot, relét, triakokat, diódákat, tranzisztorokat, stb...Aztán ekezdtem fórumokat olvasni. Ez a vezérlő elektronika (EDW1500 v-d-r) sok más cég (Zanussi, Elektrolux,Privileg,stb)mosogatógépébe került bele. Sokan panaszkodnak erre a hibára. De ők megtalálták a hiba okát. Az esetek 99% -ban a fűtőszál ki/be kapcsolását végző relével voltak problémák. Kiforrasztja magát a helyéről, mert hidegforrasztásnál az átmeneti ellenállása viszonylag nagy volt. Aztán meg van egy olyan tervezési malőr is van a relével, hogy egy NAIS típusu 12V-os meghúzású relét (típus:JS1-B-12V-F-H111) raktak bele ami 10A, 125VAC -ra van méretezve! Micsoda malőr! Találtam egy EUs oldalat ahol tűzveszélyessé nyilvánították ezt a típust.
Az lenne a minimum, hogy az AEG autómatikusan visszahívja ezen termékeit, de legalább a ténylegesen meghibásodott készülékben kijavítja a hibát!
Nos én vettem saját pénzemen Omron, G5LE-1-E ,16A,250VAC relét ami passzol a helyére. Sajnos nem oldotta meg a hibát. Minden maradt a régiben.
Aztán kivezettem a fűtő relé 12V -os meghúzását végző áramköri részt egy LED -re és így tudom nézni mikor húz be a relé. (a kontroller mikor kapcsolja be, hogy fűtsön) Mosás közben az első probálkozásra sikerül, a LED világított, és melegvízzel mosogatott. Másodszorra már nem világított, aztán harmadszorra sem, és nem is fűtötte fel a vizet...tehát ami bizos. A fűtőszál jó, ha a relé behúz, fűt. Ha a kontroller meg sem próbállja bekapcsolni nyilván nem fog fűteni. Most már csak azt kéne kideríteni, miért nem/vagy csak néha, dönt a kontroller úgy hogy melegíteni kell a vizet. Az NTC a megfelelő értéket adja szobahőmérsékleten. Még nem próbálltam az NTC-t magam fűteni valahogy...(azt sem tudom hol helyezkedik el, de ezt a szervízmanuálban megkeresem.) Hogy szoktátok ezt másképp tesztelni? Ráöntötök forró vizet?
Milyen más oka lehet a hibának? Előre is köszi a segítséget!
Ha kell küldök képet, onnan ahonnan kéritek(elektronika, relé, mosogatógép belseje,stb)
Csatolva találtok egy listát amit kimértem a csatlakozókonm hátha segít.
Üdv
Norbi
Sziasztok!
A címben szereplő géppel van olyan gondom, hogy a teszt programban minden fázist hiba nélkül megcsinál, valamint, ha elinditok egy programot, ott is hiba nélkül dolgozik, viszont ha teszek bele töltetet, akkor kábé fél óra után kattan egyet és visszavált a kijelző alaphelyzetben, mintha akkor akarnám elindítani. A tulaj ugyanis a pamut programot szokta használni, úgy, hogy lecsökkenti 1:23-ra az időt. Ezen a programon próbáltam én is és volt, hogy 1:18- nál, de volt olyan is, hogy 53 perc körül állt meg és visszatért a kijelző 1:23-ra és nem csinált a továbbiakban semmit. A tulaj nekem azt mondta, hogy neki kikapcsolt, de nekem ezt nem produkálta. Amikor pedig újra megnéztem a hibakód tárolót, ismét benne volt az E59-es kód, pedig előzőleg töröltem. A kód jelentése pedig, hogy a tacho generátortol nem jön jel 3 másodpercig. A gép inverteres motor vezérlővel van szerelve. Egyszer már javítottam motor hajtás hibával, akkor nem tudta elindítani a motort, mert az egyik vezeték a motor és az őt vezérlő panel között él volt szakadva. A kérdésem az lenne, hogy ez mennyire javítható hiba és a motor vezérlőben lehet a hiba, vagy a fő panelben? Esetleg kábel hiba?
Csatolok képeket az adattáblarol és a gép kezelő paneljáról.
Előre is köszönöm mindenkinek aki válaszol.
Üdv: Ladakolyok
A tulaj új gép vásárlása mellett döntött és nem kérte a javítást.
A topicot ezzel én lezárom.
Köszönöm mindenkinek a segítséget.
Sziasztok!
AEG Lavamat 71739 mosás közben néha megáll (EWM panelos). Első kérdésem hogy ezekkel az EWM panelokkal csak én szívok vagy másnak is gondja van vele? Ez a gép olyat művel hogy egyszer csak megáll mosás közben. Nem mindig és nem is mindig ugyan ott. Legutoljára öblítő programra tettem és ott vettem észre hogy szinte mindig megáll. 19perces az egész program, volt hogy 9 percnél volt hogy 1 percnél állt meg. Ilyenkor csak áll a gép, kijelző mutatja a visszalévő időt és ennyi. Majd gondol egyet kb 10-15 perc múlva és továbbmegy és befejezi a programot. Amit észrevettem még hogy az ajtózár led néha zölden ég néha nem. Program közben többször is világít és elalszik. Egyszer volt olyan is hogy leállt a program közben (zöld nem világított), majd elindult a lugszivattyú (zöld világít) és megint leállt, és így tovább (pontosan elmagyarázná valaki hogy ennek a visszajelző mikor mit kéne jeleznie? Mikor zölden, mikor pirosan mikor sehogy?). Gondolom biztosan az ajtózár vezérlés okozza a leállogatást, csak az okát nem tudom. Az ajtózár amúgy ép, nincs szétégve. Elektronikán a kondik és a táp IC cserélve lett.
Köszi előre is a segítségeket.
Üdv.: G.