Szervusztok!
Behoztak egy valahol már javított lemezjátszót, nagyon csúnyán néz kia panelja. Azért belefogtam, de nem boldogulok vele, többek között azért is, mert már több átalakítás is van a panelon. Az ÜF is azt mondta, hogy már próbálkoztak a javításával, de nem lett jó. Azért is gondban vagyok, mert még nem javítottam direct-drive-os elektronikát, csak mechanikát. Harmadszor meg azért, mert itt a tanyán találtam hozzá rajzot, de nincsenek feszültség-értékek, sem pedig oszcillogramok, amikkel könnyebb volna. A jelenség az, hogy jóval magasabb fordulaton forog atányér, és akárhogyan állítom, nem tudom beállítani a fordulatot. pontosabban: a legjobb esetben is közel vagyok a megfelelőhöz, de még lejjebb kellene vinni a fordulatot. Aki fusizta, gondolom, ezért is alakítgatta át. Megmértem az összes kondit (elkókat, kiforrasztva), tranzisztorokat. Volt, kondi, amit cserélni kellett, de a helyzet nem változott. A motor két tekercspárja 101 és 104mH. A szabályzó trimmert (R45) állítva középtájt aránylag jó (kicsit magas a fordulat, de akár fel, akár le állítom, felpörög a fordulat. A jeladóról jövő jel egészen a T6 kollektoráig tíz V nagyságrendű. Az is igaz, hogy a rajzon szereplő 28V helyett csak 22V tápot mérek.
Ha volna valakinek részletesebb rajza, vagy tudna segíteni, megköszöném.
Köszönettel:
Attila
Van-e valakinek ezzel a típussal tapasztalata, esetleg kapcsolási rajza ? Az LCD kijelzés gyenge, és az csak egy bizonyos szögben látható. (Sajnos amikor ezt árulták az összes készülék ugyanezzel a hibával került eladásra.) Egyébként a rádió vételi funkció kifogástalan. Gyanítom ez a hiba PCB beültetéskor elrontott alkatrész, vagy esetleg hibás alkatrész beépítése miatt is jelentkezhet.
Ezért érdeklődöm. Van-e valamilyen javítás erre a készüléken ?
***
Más, a telepfeszültség gyengülésére is nagyon érzékenyen reagál, szinte kifogástalan elemekkel is a tápegységet igényli, és kikapcsol ilyenkor. Ez a 2dik hiba hálózati üzemkor nem jelentkezik értelemszerűen. Ez ellen próbált-e valaki módosítani valamit a készüléken ?
üdv:
http://www.guitarelectric.eu/sch/Firmowe/LANEY
Bálint
Sziasztok!
Nagyon zajosan került hozzám az erősítő. A bemenetén lévő TL072-t kicseréltem alkatrész híján hirtelen a benne lévő másikra, ami a végfok előtt van. Jelentősen csökkent a zaja, de nem vagyok elragadtatva.
Mi az, amit itthon be lehet szerezni, és zajban jobb ennél?
http://support.fender.com/schematics/guitar_amplifiers/FM_65R_schematic.pdf
Üdv: Jácint