Üdvözlök minden fórum társat.
Beszereztem a fent említett erősítőt. Aránylag szépen megőrzött kívülről, de a belső elektronikáról már nem mondható el ugyanez. Elhatároztam, hogy felújítom. Erősítőből sem javítottam sokat, de azért nem is vagyok tök hülye hozzá.
Lényeg, hogy kibontás után észrevettem, hogy mind a négy végfok tranzisztor zárlatos. Az egyik NPN típusú "NEC C2588A" a másik egy PNP "NEC A1108A". Perszer kettő kettő belőlük. Eredetit nem lehet beszerezni,vagyis én nem tudok ezért, helyettesíteni szeretném de nem tudom mivel. Avagy megfelelőket találtam de, nem vagyok erősítő szaki ezért ebben a helyzetben inkább meghallgatom a tanácsotokat, hogy tik mit ajánlanátok.
Ezek mellett az egyik hangszínszabályzó hiányzik. Kivették. Valakinek kellet :) Tehát ennek a beszerzése is jól jöhet, és ez mellett a hangszín szabályzó csúszkák kalapjai is hiányoznak. Ha valakinek akad, szívesen megvenném.
Üdv és köszönettel Laci
T. !
A készüléket megpróbáltam kitisztítani, a görgő, lendkerék csapágyazást zsírozni.
A lendkerék alsó csapágyát szétszedve a rugó kiugrott és nem tudom milyen
sorrendben kell kell visszaszerelni az alkatrészeket.
Ha valakinek lenne a csapágyról robbanttott ábra megköszönném.
A talált szervizkönyvekben csak az orsók szereléséhez van rajz.
Üdv.
gergosz0
Üdv
Logik LOG5010CA autorádió került kezembe.. a jelenség kb: se kép se hang.
biztosítékok jók, a kijelző elvileg a 12v ot megkapja.. de nem világít semmi.
segítséget kérnék merre induljak nem nagyon javítok ilyeneket.. merre kedjem a keresgetést?
ha esetleg valakinek van valami jó szisztémája???
kérem segítsen...
rajzom nincsen hozzá!(sajnos)
cd-mp3, mmc,sd kártya olvasó, usb.
Sniper
Will not connet to computer.....replaced all caps on power supply