Sziasztok!
Hozzám került egy HT gyártmányú kijelző-számláló vagy legalábbis ennek tűnő műszer (képeket is csatolok róla). A kérdésem, hogy esetleg valamely fórumtag találkozott-e már vele. Úgy tűnik, ez valami másik műszerhez, egységhez illeszthető. Hátul van 4 banánhüvely rajta, de semmi felirat nincs rajtuk. A műszerben 10 db numitron kijelzőcső van (Tungsram gyártmányok).
A műszer működőképesnek tűnik, vagyis bekapcsolásra random ír ki számot a kijelző, de gondolom kell hozzá valami külső forrás is.
Helló ! Van egy jó kis DMM 2200Bélám. Az a baja, hogy egyszercsak elkezdett az LCD kijelzője a szélétől kezdve feketedni. Éles kontrasztú fekete foltok jelentek meg rajta, majd elfeketedett az egész LCD. Olyan, mint a régi kvarcórákban, amikor az LCD üvege megrepedt és a repedés mentén fekete foltok jelentkeztek.
Kérdésem tehát: tudja-e valaki, hogy az LCD milyen típusú ? Be lehet-e szerezni ezt az LCD-t, vagy valami megfelelő méretű helyettesítőjét ? Esetleg van-e valaki, akinek van egy ilyen műszere, ami rossz, az LCD-je jó és megválna tőle ? Köszi minden segítséget.
Üdvözlet minden kedves tanyalakónak!
Vettem egy címben említett oszcilloszkópot hibásan. Az első vizsgálatok után kiderült, hogy a legnagyobb probléma jelenleg a tápegység +100V-os kimenetének hiánya. A tápvonal ezen biztosítéka ki volt égve amikor kinyitottam a gép hátát. Megmértem/kivettem a részleghez tartozó tranzisztorokat, diódákat, minden jónak tűnt valamint lemértem a kimeneti ponton a dc ellenállást itt sem mértem gyanúsan alacsony értéket. A biztosítékot árammérővel helyettesítve bekapcsoltam és szépen 200mA körüli áram folyt kb 5mp-ig utána csattant valami a környéken és természetesen az egekbe szökött az áram.
Újra átmértem mindent, és azt találtam, hogy a kimeneti 2N3055 B-E zárlatos lett. Lekötöttem a két elmenő ágat (itt továbbra sincs kis ellenállás , az egyik ágon 2kohm a másikon 4kohm)
Nézegetve a kapcsolási rajzot és közben méregetve azt találtam, hogy az R9-es ellenállás nincs ohmikus kapcsolatban a kimeneti 100V-al, a többi helyre eljut, ahova kell neki.
Mit javasoltok mit érdemes megvizsgálni még a környéken?
Sziasztok!
Műszerek kategória, de ez inkább egy vicc :) Úrbán Úr bosszúja a kergékhez...
A képen látható generátort úgy hozták, egy iskolai bemutatónál használják, nem tudom mire, nem is lényeges. Adtam kölcsön egy műszert, így sürgősen meg kell ezt csinálnom, hogy visszakapjam :)
Lényeg: Bekapcsol, megy. Néha valami zagyvaság ki is jön a kimenetén, de a táp fűt mint a veszedelem. Nem csak egy stab IC, hanem az egész panel. Tápfeszek a stabok kimenetén rendben. A kijelzőn mindig értelmes szöveg van, de a gombokra néha nem reagál, kifagy. Néha megy.. A kimeneti jel ilyenkor bármi lehet... A kimenti amplitudót néha méri, néha befagy a kijelzőre.
Nagyon bölcs módon Urbán Úr kivakargatta az IC-k típusát, mintha bárki ezt a vackot meg szeretné építeni a PIC programja nélkül... Vissza nem szívesen rajzolnám. Jól sejtem, hogy ehhez rajza senkinek nincs, ugye?
Esetleg valakinek ilyen szerkezet? Hátha nem mindenhol van vakargatva...
Első körben az összes ócska kerámia kondit kicserélem rendesre, meg a híres G-Luxon kondikat is. Állítólag nagyon sokat ment, napi 8 órákat, rendszeresen.. Tulajdonképp semmi beszerezhetetlen nincs benne, csak a PIC, de az nem hinném, hogy kakukk, mert nem az fűt :)
Van valakinek valami tippje, merre induljak még? A doski csak álom... Vagy user guide? mert 1 poti, 1 enkóder, 2 gomb az egész, de nem túl emberbarát, vagy a gombokat sem jól kezeli...
Köszönöm!