Üdv. Van az asztalomon egy klasszikus felépítésű, trafós, gyújtós, kerek fénycsővel működő lámpa. Ha ezt bekapcsolom, pattog-csattog egy kicsit, és mire begyullad, az USB billentyű és egér már le is döglött, át kell őket dugni másik USB lyukba, hogy újra használhatóak legyenek. Ezt egy kicsit unom már, úgyhogy gondoltam, megkérdezlek benneteket, hátha valamelyikőtök már találkozott a jelenséggel, és sikerült a végére járnia?
Dobjam ki a lámpát meg vezessem másfelé a kábeleket jellegű hozzászólásokat köszönöm, most nem kérek, ennyi eszem nekem is van, a kérdés azonban nem ez, hanem hogy meg lehet-e valahogy stupekolni ezt a lámpát, hogy szolidabban viselkedjen?
Sziasztok!
Lakótelepi lakás előterébe, a lépcsőházba szereltem évekkel ezelőtt egy ST-69 típusú vezeték nélküli ajtócsengő (Praktikerben vettem) adó egységét. A vevő 3 db 1,5-os baby elemmel működik, a lakásom előszobájában állítottam be. A korábban a lakásban működő hagyományos ajtócsengőt rettenetes hangja miatt, illetve azért, mert a tekercse éjjel-nappal zizegett, kiszereltem a kismegszakítós szekrényből, és arra gondoltam, hogy az előtéri illetve a lakásajtó csengőjét is az ST-69-el oldanám meg. Egyúttal a vevőt a 3 db baby telep helyett egy csengőtrafó segítségével közvetlenül a hálózatról üzemeltetném.
A kérdésem igazából az lenne, hogy van-e az ST-69 típusról elérhető kapcsolási rajz, vagy információ arra vonatkozóan, hogyan tudnám a vevőt a rádiófrekvenciás adó mellett egy közvetlen nyomógombbal is indítani, a lakásajtó mellől. Esetleg érdemesebb lenne egy külön adót is venni / beszerelni, illetve annak nyomógombját kivezetni az ajtó mellé?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Üdv:
Chris
Szép napot kivánok mindenkinek
Kérdésem lenne hogy ECC83 lehet helyetessiteni ECC82 vel?
Üdv András
Sziasztok!
Kaptam ezt a kültéri fénycső armatúrát. Nem világít hibával. Van benne egy biztosíték ami szakadt volt és kicseréltem. Továbbá két 13005 feliratú tranzisztor. Mindkettő csomóponttá vált ezért MJE13005A-t tettem bele. Minden mást átmértem, diódákat, kondikat, ellenállásokat és más hibát nem találtam. A hibajelenség viszont változatlan. Van a panelen két kék fektetett elkó. Mindkettőt kivéve megmértem, kapacitásra és ESR-re is jó. Ha tápot adok a panelnek a két elkó feltöltődik 145-145V-ra, de semmi több nem történik. Az egészet sorba kötöttem egy 100W-os majd 25W-os izzóval (zárlat esetére) de még a 25W-os izzó fel sem izzik. Teljesítménymérővel mérve az áramfelvétele 0A, 0W. De lehet, hogy csak olyan kevés, hogy azt már nem méri. Van-e valakinek ötlete, tapasztalata ilyen elektronikus gyújtókkal kapcsolatban. Feladta a leckét.
Üdv.