Kedves Tagok!
Érdeklődnék, hogy foglalkozott e már valaki a címben említett lenovo géppel. Olcsón jutottam hozzá, tulajdonosnak nem sikerült bekapcsolni. Én már eljutottam odáig hogy némi életjelet mutat.
Alapvetően 2 problémával küzdök:
1:
Töltő v aksitól függetlenül power gomb megnyomására a venti felpörög látszólag bekapcsol, piros led világít a fedlapon, de a képernyő sötét marad. Hagyom futni így kb 3-5 másodpercet, majd folyamatosan a power gombot nyomva kikapcsolom és rögtön újra ráindítok akkor simán postol és betölt az os-be minden gond nélkül.
2:
login képernyőtől kezdve fehér pixelek random helyen feltűnnek, majd 2-3 másodperc múlva eltűnnek. Néha a kép is szét tud esni, de rögtön utána ismét helyreáll és normálisan működik.
Elsőre grafikus chip hibának tűnt de szerintem nem az, mivel az integrált gma nál és a nvidia hajtás alatt is hasonló tüneteket produkál. Külső monitoron szintén megjelennek a fehér pixelek.
Terhelés nélkül a kép hibamentessé válik, nyoma sincs a problémának.
Lenovo boot diagnosticen után 3d teszt 5s után failt dob, mintha el sem tudna indulna.
Harverapro-n találtam egy illetőt akinek szintén vagy egy lapja ami ugyanezt produkálja.
Személy szerint valami power rail problémára tippelek:
Vagy valami nem szabályozza rendesen a feszültséget v vagy valamelyik kondi nem teszi rendesen a dolgát.
Normál esetben nem foglalkoznék vele, de sajnos szinte lehetetlen hozzá csere alaplapot beszerezni.....
Sajnos sem ágrajzot sem boardview-t nem sikerült eddig találnom a géphez :(
Tudtok segíteni?
UPDATE:
Ismét volt időm foglalkozni vele, egyre inkább nem BGA nak tűnik a dolog, ugyanis a közvetlenül a proci fölötti 2 kondin (PC47 és PC48) nincs meg a feszültség, konkrétan semmi. Illetve forrólevegős pákával való melegítés sem hozott semmilyen változást. Jelenleg próbálom kitalálni minek a része lehet az az áramkör...
UPDATE 2:
Többen bios hibára tippelnek. Tud valaki segíteni nekem BIOS dump fájllal esetleg? Sajnos csak fizetős módon találtam elérhetőt az interneten.
Helló!
Tegnap hoztak nekem egy ilyen masinát, kiolvadt a tápcsatlakozója. Úgy néz ki, hogy a táp csatija még menthető, de a gépben levő széttört beégett. Azonkívül a zsanérok is ki vannak törve a kasznyiból, sztem nem lehet megragasztani őket, ha tévedek javítsatok ki. És a hab a tortán, a hölgy panaszkodott arra is, hogy néha csíkozódik a kép.
Merre tovább? Vegyek csatit meg egy kasznyit, vagy próbálkozzak egy alaplaphibás készülékkel, abból kiszedve ezeket? A csíkosodás kijelző, vagy videoproci hiba szokott lenni ezeknél?
Üdv.: Ízirájder
Sziasztok!
Sajnos a szeretett laptopom vga-ja beadta a kulcsot, a saját kijelzőjére nem ad képet csak külsőre, látom, hogy Windows töltésnél fel le veszi a kijelző a fényerőt de semmit nem lehet látni, rákötöm külső kijelzőre ott mindent látok, indítottam egy aida64-et látom vga 67 fokos alapjáraton. Megfogtam a burkolatot és tényleg nagyon meleg volt, gondoltam zárlatos a vga, újra kell golyózni.
Most jön a pláne, Győrben felhívok egy laptop szervizet azt mondja 20000 forintért 3 hónap garanciával megcsinálja.Elviszem a laptopot átveszi, egy hét múlva hív, hogy ezt a verziót nem lehet egyszerűen bgazni mert valamilyen "ragacs" van a chipen, azt mondja megapprobálhatja így is a bga-zást. Mondom jól van próbálja meg.
Másnap megint hív, hogy sikeresen leszedte a chipet de újat kell bele venni mert rajta van a "ragacs", na itt álljunk meg , azt mondta megpróbálja bgazni ugyan azt a chipet, a próba alatt szerintem nem azt kell érteni hogy leszedem és kész,(hanem megpróbálja ténylegesen vissza bga-zni) 20000 forintból csinált nekem gyorsan 40000-et. Mondom köszi nem kell bele az új chip inkább akkor nem költök rá.
Csak azt nem értem, ha mondja az első perctől, hogy így is úgyis új chip kell bele akkor azt mondom, 40000ért veszek egy másikat ez meg marad alkatrésznek.
Vagy legalább a mostani chipet ne szedte volna le akkor még tudom laptophűtővel külső kijelzővel használni...
Ezek után van valaki aki megpróbálja az alaplapra vissza illeszteni a vga chipet?
g86-771-a2 ez az nvidia chip volt benne
Üdvlözlet mindenkinek
Segitö velemenyt szeretnek kerni ,merre induljak el .Adott ez a lenovo laptop , nem kapcsolhato be , hálozatjelzö led sem világit.
Ha a cmos elemet leveszem egy idöre akkor összerakás után normálisan viselkedik ,hálozatmegletet jelzi es bekapcsolhato. Termeszetesen a biosban mindent be kell állitgatni de igy müködesre birhato . Csak a következö bekapcsolás ujra az elem levetelevel kell kezdödjön , különben hulla .
Nem sokat vártam töle de a bios frissitese megtörtent , a jelenseg ugyan az .
Lehet ezzel valamit kezdeni ?
köszönöm a segitseget elöre is : imre